Mérgező galócát árult a pirospozsgás hölgy

Vágólapra másolva!
Nagykanizsa utcáin és házaknál árult légyölő galócát az elmúlt napokban egy idős nő - figyelmeztetett a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.
Vágólapra másolva!

Csizmazia Péter közölte: a rendőrök elfogták a 70 év körüli asszonyt, akinek áruját szakértő vizsgálta meg. Ekkor derült ki, hogy rendkívül mérgező légyölő galócát kínált.

A rendőrség arra figyelmeztet mindenkit, hogy ha Nagykanizsán otthonában vagy az utcán gombát vett az idős hölgytől, azt semmiképpen ne fogyassza el, vagy ha már megtette, sürgősen forduljon orvoshoz.

A kosarából gombát áruló asszony 165 cm magas, vöröses szőke hajú, vékony testalkatú, pirospozsgás arcú. Fekete horgolt felsőt és szoknyája alatt fekete melegítőnadrágot viselt.

Az asszony ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűncselekményének gyanúja miatt kezdeményeztek eljárást a zalai rendőrök.