Őrizetbe vették Zuschlag személyi titkárát

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vették szerdán délelőtt Kecskeméten a körözött és eddig szökésben lévő L. Istvánt, Zuschlag János személyi titkárát. Zuschlagot, az MSZP Bács-Kiskun Megyei Területi Szövetségének ügyvezető elnökét bűnszövetségben elkövetett csalással gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

Őrizetbe vették szerdán délelőtt L. Istvánt, Zuschlag János korábbi személyi titkárát - közölte Szabó Ferenc, a nyomozást vezető megyei főügyész-helyettes. A szökésben levő és körözött férfit Kecskeméten vették őrizetbe, amikor megjelent az ügyészség épületében.

Zuschlag János szocialista politikust bűnszövetségben elkövetett csalással gyanúsítják, és pénteken helyezték előzetes letartóztatásba. Zuschlag az MSZP Bács-Kiskun Megyei Területi Szövetségének ügyvezető elnöke, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlésnek és Kiskunhalas Közgyűlésének is tagja, a kiskunhalasi pártszervezet elnöke. A szocialista párt elnöksége és megyei vezetése felszólította a politikust, függessze fel párttagságát és mondjon le választott tisztségeiről.

A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, amelynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot, számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt. A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 50 millió forint pályázaton nyert pénz rendeltetésszerű használatával nem tudnak elszámolni. Az ügyben többek között Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt is kihallgatták.