Ujhelyi: a Fidesz írta Topolánszky vádjait

2007.09.27. 20:08

Visszautasítota a volt helyettes államtitkár, Topolánszky Ákos szavait Ujhelyi István, az önkormányzati tárca jelenlegi államtitkára. Topolánszky szerint előfordult, hogy pártpolitikusok - köztük Mesterházy Attila, Ujhelyi István, Arató Gergely - utasították tárcáját, próbáltak nyomást gyakorolni a minisztériumra különböző döntéseknél vagy számon kértek valamit. Topolánszky több ilyen esetet is felidézett a Zuschlag-ügy kapcsán a hvg internetes kiadásának adott interjúban. A kormányszóvivő szerint hazugság, amit Topolánszky sugall.

"Topolánszky úr szavait a Fidesz boszorkánykonyhájában írták" - reagált az [origo]-nak Ujhelyi István, az önkormányzati minisztérium államtitkára. Az ifjúsági tárca volt helyettes államtitkára a hvg internetes kiadásának adott interjúban beszélt - Mesterházy Attila és Arató Gergely mellett - Ujhelyiről.

Azt mondta többek között, hogy Ocsovai Tamás volt helyettes államtitkár nemcsak a miniszter utasításait hajtotta végre, de az MSZP ifjúsági tagozatának vezetői is dirigáltak neki, hiszen megrendelőként jelentkeztek" - állította Topolánszky, akit 2003-ban menesztettek a tárcától. (Ujhelyi akkoriban az MSZP ifjúsági tagozatának volt az egyik vezetője.) Topolánszky szerint a minisztériumon belül többen pártpolitikai érdekeket próbáltak érvényesíteni, megrendelőként léptek fel.

Ujhelyi szerint Topolánszky önmagával is ellentmondásba keveredett az interjúban, amivel hiteltelenné tette nyilatkozatát. "Soha semmiféle utasítást, vagy megrendelést nem adtam senkinek" - állította a szocilista politikus, aki hozzátette: Topolánszkyt jó szakembernek ismerte meg, "kár, hogy politikai sárdobálásba kezdett".

Ocsovai volt helyettes államtitkárról azt mondta még az interjúban Topolánszky, hogy "pártpolitikai vonalról érkezett, valószínűleg azért is választották ki, mert erre a posztra politikai marionettfigura kellett. (Ocsovai Tamást korábban meghallgatták a Zuschlag-ügyben. A Magyar Nemzet által nyilvánosságra hozott vallomása szerint a minisztériumi vezetés érintett lehet a fantomalapítványok számára felvett pályázati pénzek kiutalásában - a szerk.) Tudtam, hogy nincs szabad mandátuma, mint ahogy azt is, hogy ha kérnek tőle valamit, szakmai érvekre nem hivatkozhat."

Topolánszky az interjúban több fiatal szocialista politikust - például Ujhelyi Istvánt, Zuschlag Jánost - is úgy emlegetett, mint akik "folyamatosan jöttek-mentek a Hold utcában, körüldongták Szilvásy Györgyöt, aki egy ideig közigazgatási államtitkár volt a GYISM-ben, és Gyurcsányt, a minisztert. Ocsovai nemcsak a miniszter utasításait hajtotta végre, de az MSZP ifjúsági tagozatának vezetői is dirigáltak neki."

A volt helyettes államtitkár szerint rá is próbáltak nyomást gyakorolni, "állandóan szememre vetették, hogy a párthoz közel álló politikusok által képviselt városok és régiók nem kapnak pénzt erre a célra. Mesterházy ezen a területen túllépte az ésszerű és jogos mértéket, és ezt nagyon rossz stílusban tette... A nyomás ugyanakkor erős volt, ezért magamnak is el kell számolnom saját lelkiismeretem előtt olyan helyzetekkel, amikor nem tudtam elég karakán lenni."

"Voltak azonban olyan szakterületek, ahol a nyomásgyakorlás ipari méretekben történt. Arra talán büszke lehetek, hogy kis kompromisszumokkal ugyan, de sikerült ezeket az éveket átvészelnem. A kis kompromisszumokért azonban elnézést kell kérnem" - jelentette ki Topolánszky.

Példát is említett olyan helyzetekre, amikor megpróbálták nyomás alá venni. "Ilyenek voltak azok az alkalmak, amikor Mesterházy emelt hangnemben számon kért. Emlékszem, a magyar média egyik legbefolyásosabb szereplője, Gyárfás Tamás részére kellett volna négymillió forintot juttatnom. Az ő cége számos pályázatot nyújtott be és nyújt be azóta is különböző minisztériumokhoz, a legkülönbözőbb ügyekben. Neki 'illett' adni, tudta mindenki" - fogalmazott.

Daróczi Dávid kormányszóvivő visszautasította Topolánszky állításait. Hazugság, amit az interjú sugall, mert Gyurcsány Ferenc soha senkit nem utasított arra, hogy megsértse köztisztviselői esküjét, soha nem kívánta meg nem engedett eszközökkel befolyásolni a döntéseket. Az interjú ráadásul önmagát leplezi le. Éppen az a tény, hogy a volt miniszter állítólagos utasítását az egykori helyettes államtitkár saját bevallása szerint is minden következmény nélkül megszeghette, világosan bizonyítja, hogy nem is történhetett ilyen, érdemi következményeket kilátásba helyező utasítás - közölte a kormányszóvivő.

Az interjú ellen tiltakozott Gyárfás Tamás producer is. "Tény, hogy a vezetésem alatt álló St.Plusz Kft. gyakran pályázik, és erre - mint bárki másnak - joga van. Az adott ügyben tett állítással szemben senkitől sem kértem elvtelen támogatást, nevetséges, hogy kézzel irt levélben fordultam volna az akkori sportminiszterhez. Csak a teljesség kedvéért közlöm, hogy az interjúban leírt összeg sem igaz. Kevesebb" - olvasható Gyárfás Tamás levelében.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK