Zuschlagot kizárták a megyei közgyűlésből

Vágólapra másolva!
Zuschlag Jánost és személyi titkárát csütörtökön kizárta soraiból a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szocialista frakciója. Zuschlagot bűnszövetségben elkövetett csalással gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

Kizárta soraiból Zuschlag Jánost és személyi titkárát, Katus Ferencet a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szocialista frakciója - közölte csütörtökön frakcióvezető. Balogh László elmondta: a MSZP megyei frakciója nem vállal semmilyen közösséget Zuschlaggal és Katussal.

Zuschlag János szocialista politikust bűnszövetségben elkövetett csalással gyanúsítják, és pénteken helyezték előzetes letartóztatásba. Zuschlag a Kiskunhalas Közgyűlésének tagja, a kiskunhalasi pártszervezet elnöke, valamint kizárásáig tagja volt a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlésnek is. Korábban a szocialista párt elnöksége és megyei vezetése felszólította a politikust, függessze fel párttagságát és mondjon le választott tisztségeiről.

A Zuschlag-ügyben a nyomozás egy rutinvizsgálat után indult, amelynek következményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot, számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt. A nyomozás során kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok mintegy 50 millió forint pályázaton nyert pénz rendeltetésszerű használatával nem tudnak elszámolni. Az ügyben többek között Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt is kihallgatták.

Zuschlag-modell

"Zuschlag-modell" érvényesül nem csak az ifjúsági pénzek, hanem az uniós pénzek elosztásánál és a társadalombiztosítás átalakításában is - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. A pártelnök úgy fogalmazott: lassan minden nap fény derül egy kormányzati korrupciós ügyre, az állami pénzeket "maffiamódszerekkel" osztják szét.

A pártelnök ezzel arra utalt, hogy a Hír Tv egy olyan felvételt közölt, amiért befolyással való üzérkedés miatt nyomoz már egy hete a Bács-Kiskun megyei Főügyészség. A tévé állítása szerint uniós pályázati pénzek lefölözésénak módszerét ismerteti a rejtett kamerás felvételen egy volt kistérségi megbízott. A felvételen arról is szó esik, hogy a visszaforgatott pénzből egy minisztérium is részesült.