Négyen bennégtek egy autóban az M0-áson

Vágólapra másolva!
Négyen meghaltak abban a balesetben, amely pénteken fél négy körül történt az M0-áson. Két személyautó, egy kamion és egy tartálykocsi ütközött össze, az egyik gépkocsi négy utasa égett benn a járműben. Az autópályát teljes szélességében lezárták, óriási torlódás alakult ki. Fél hat után az út egyik sávján megindulhatott a forgalom.
Vágólapra másolva!

Négy jármű ütközött össze az M0-áson, az M5-ös autópálya felé vezető szakaszon: egy lisztet szállító kamion, egy tartálykocsi és két személygépkocsi - tájékoztatta az [origo]-t Molnár Péter a Tűzoltóság szóvivője péntek délután.

A tartályautó, valamint az ezzel ütköző személygépkocsi kigyulladt, és az autóban ülő négy személy bennégett a járműben. Molnár Péter elmondta: egyelőre annyit tudtak megállapítani, hogy egy férfi és egy nő égett meg a kocsiban. A harmadik áldozat valószínűleg gyerek, míg a negyedik személyről még semmit nem tudnak. Jelenleg is tart a helyszínelés.

Fél hat után az út bal oldali sávján megindult a forgalom - közölte Gálik Viktória, a Rebisz szóvivője. A jobb oldali Szeged felé vezető sávban jelenleg is pályazár van, a forgalmat a diósdi elágazásnál terelik el.

A Fővinform ügyeletese korábban az [origo]-nak azt mondta, az összeütközés Nagytétény közelében a 7-es főúti csomópont közelében történt, a körgyűrűt teljes szélességében lezárták. Az Útinform tájékoztatása szerint a mindkét irányból lezárt autópályán több kilométeres torlódás alakult ki. Arra kérték az autósokat, hogy már az M7-nél, illetve a 6-os főúti elágazásnál térjenek le.