Hol lehetnek anyák és főnökök a nők?

Vágólapra másolva!
Pályázatot írtak ki a legjobb női munkahelyek megtálalására, olyan cégeket keresnek, ahol a nőknek esélyük van a vezetői pozíciókra, de munkájuk mellett törődhetnek a családjukkal is. A multinacionális irodákban már ritkán tiporják lábbal a jogokat, mások viszont belekényszerülnek 14 órás munkaidőbe. Az irodista nők is lassan lépegetnek előre a ranglétrán, mert nincs elég önbizalmuk egy-egy jobb állás megpályázására.
Vágólapra másolva!

Tisztességes munkafeltételek, előrelépési lehetőség a ranglétrán, az egészség és jó közérzet megőrzése, a munka és a magánélet összeegyeztethetősége - ezt a négy feltételt minimum teljesítenie kell annak a cégnek, amelyik pályázik a legjobb női munkahely címre. Mindezeket pedig nem elég magáról állítania, hanem az ott dolgozó nők által - név nélkül - kitöltött kérdőívekkel is alá kell támasztania.

"Nem vagyunk elnyomva, én például lelépek havonta három napra egyetemre" - mondta az [origo]-nak egy irodai munkát végző fiatal nő. Ha pedig váratlanul kell elszaladni, később ledolgozhatjuk a kiesett időt - tette hozzá. A XI. kerületi irodaházba igyekvők közül többen is azt mondták, hogy világos szabályai vannak, mikor pályázhatnak meg cégen belül egy jobb állást. "Lassacskán, de lehet előrelépni" - mondta egy fiatal nő.

"A nők ezt jobban bírják"

A multinacionális irodák alkalmazottainál sokkal rosszabb helyzetben vannak például a kereskedelemben vagy a vendéglátásban dolgozók. Kisebb boltokban az eladók nem ritkán 14-16 órát is dolgoznak. "Most csak nyolc órát dolgozom, persze anyagilag rosszabbul járok" - mondta az egyik nagy élelmiszerbolt-hálózat eladója. Az egészség, jó közérzet még így is veszélyben van, a vevők ugyanis gyakran rajtuk töltik ki mérgüket. "Nekünk akkor is mosolyogni kell, ha csúnyán beszélnek velünk. A nők ezt jobban bírják" - mondta az eladónő.

A legjobb női munkahely pályázatának célja az is, hogy a legjobb gyakorlatokat, módszereket példaként állítsák más cégek számára - tudtuk meg a pályázatot kiíró Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség munkatársától. Az egyenlő feltételek megteremtése a vállalati vezetés dolga, de a nőknek maguknak is el kell hinniük, hogy van esélyük egy jó állásra, vagy az előrelépésre a ranglétrán, és egyáltalán merjenek jelentkezni - mondta Ferenczi Andrea, a szövetség elnöke.

Női vezetők toboroznak

A pályázat szervezői által mintaként állított Procter&Gamble-nél már a jelentkezésnél próbálnak egyenlőséget teremteni. Amikor például egyetemekre mennek munkatársakat toborozni, női vezetők is képviselik a céget - mondta Dobi Kitti, a cég HR-menedzsere. Az egyenlő arányokat később is megtartják, a vezető pozíciókban jelenleg 50-50 százalékos a férfiak és nők aránya.

A munkatársak jobb közérzetét és ezáltal a jobb teljesítményt azzal serkentik, hogy lehetőség van részmunkaidőben vagy otthonról dolgozni, és ez nem jelenthet hátrányt az előléptetéseknél sem. Ezeket a lehetőségeket egyébként a férfiak is egyre inkább igénybe veszik - mondta a cég HR-menedzsere. A gyesről visszatérő kismamák a korábbival azonos szintű pozíciót kapnak, ugyanolyan felelősségi körrel. Ameddig otthon vannak, addig is rendszeresen tartják velük a kapcsolatot, hogy a később visszatérő nők ne érezzék magukat kívülállónak régi munkahelyükön.

A pályázaton induló cégek HR-vezetőinek is kérdőívet kell kitölteniük, tőlük arra várnak választ, hogy milyen írott dokumentáció szabályozza a nők esélyegyenlőségét, van-e az esélyegyenlőségért felelős munkatárs, hogyan gondoskodnak a gyesről visszatérőkről, a várandós anyákról, illetve a 45 év feletti nőkről. A díjazottak később honlapjukon, rendezvényeiken használhatják a "Legjobb Női Munkahely" logót.