Elveszített per rengetheti meg a fővárosi parkolórendszert

Vágólapra másolva!
Egy fővárosi bíróság az autósnak adott igazat a behajtó céggel szemben, amely elmaradt parkolási díjat akart rajta per útján behajtani. Az elsőfokú ítélet indoklása alapján megkérdőjelezhetővé válhatnak a parkolórendszer törvényes alapjai. Az ítélet szerint ugyanis a parkolócégnek nem volt joga díjat szedni a nem megfelelően értékesített parkolóhelyekért - írja a Vasárnapi Hírek.
Vágólapra másolva!

Egy elmaradt parkolási díj miatt beperwelt autósnak adott igazat a követelésbehajtó céggel szemben a bíróság a fővárosban. Az elsőfokú ítélet szerint a követeléseket eladó Centrum Kft.-nek nem volt joga parkolási díjat szedni azért, mert az önkormányzati törzsvagyon részét képező parkolási helyeket nem megfelelő eljárásban értékesítették - közölte a Vasárnapi Hírek. A hetilap szerint "akár a budapesti parkolási rendszer jelentős részének a törvényes alapjai is megkérdőjeleződhetnek" a II-III. Kerületi Bíróság napokban született nem jogerős ítélete nyomán.

A döntés szerint az Intrum Justitia Zrt. követelésbehajtó cégnek nem volt kereshetőségi joga a beperelt autóssal szemben, akin 2002-2003-ból származó parkolási hátralékot akartak behajtani. Kovács Előd ügyvéd, az elsőfokon pernyertes autós jogi képviselője a lapnak azt mondta, a bíróság szerint a követelésbehajtó cég azért nem perelhet az elmaradt parkolási díjak miatt, mert magának a Centrum Parkoló Rendszer Kft.-nek, amelytől az Intrum megvette a behajtatlan követeléseket, sem volt joga parkolási díjat szedni. A bíróság ezt a megállapítását arra alapozta, hogy a parkolási helyek az önkormányzati törzsvagyon részei, és ezt annak idején nem a megfelelő eljárásban értékesítették. Ezért hiányzik a Centrum jogalapja, hogy parkolási díjat szedjen.

A Centrum Parkoló Kft. az I., II., VI., VII., VIII., XI., XII., XIII. kerület tulajdonában levő utakon szed parkolási díjat. Tavaly több mint 450 ezer fizetési felszólításban összesen 5 milliárd forintnyi bírság megfizetésére szólította fel az autósokat. A sikertelen felszólítással járó ügyeket eladják a követeléskezelőnek. Az Intrum Justitita Zrt. tavaly és tavalyelőtt 5 milliárd forint értékben 150 ezer rendszámhoz tartozó 1 millió bírságot vásárolt.

A Népszabadság szeptember elején arról írt, hogy a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal több törvénysértést is megállapított a Centrum Parkoló Kft., illetve az általa működtetett Fővárosi Önkormányzatok Parkolási Társulásának tevékenységével kapcsolatban és hatvan napot adott arra, hogy a társulás megszüntesse kifogásolt ügyintézési-büntetési gyakorlatát. A napilap szerint a Centrum jogszerűtlenül adta el több milliárd forintos követelésállományát adósságbehajtó cégeknek. Ugyanis nem rögzítették önkormányzati rendeletben az erre vonatkozó eljárási szabályokat.

Jogsértőnek tartja a hivatal azt is, ha a parkolási jegy megvásárlásának elmulasztását többször is szankcionálják, valamint azt, hogy a Centrum nem vette figyelembe az önkormányzatok selejtezési gyakorlatát, s több évre visszamenőleg követelte a parkolási pótdíjat. Ezzel pedig a hivatal álláspontja szerint megsértette az állampolgárok jogorvoslathoz való jogát, akik selejtezés miatt nem tudták bizonyítani várakozási engedélyük meglétét. A közigazgatási hivatal, amennyiben az érintettek nem teszik meg a szükséges lépéseket, bírósághoz fordulhat a jogsértések megszüntetése érdekében.