Hogyan vágódhat be egy politikai pályában reménykedő fiatal? Miért jó a pártoknak, ha van egy ezreket megmozgató ifjúsági szervezetük? A Zuschlag-ügy kapcsán előtérbe került, fiatalok által gründolt politikai szervezetek működési módszereit próbálta feltárni az [origo]. Az ifjúsági pártszervezetek vezetőivel folytatott beszélgetéseinkből kiderült, hogy egy jó szónoknál többet érhet olyasvalaki, aki ért a bulizáshoz és a szervezéshez. Nehezen eldönthető, hogy a pártszínekben, főleg fiataloknak szóló rendezvények hány embert és mennyi népszerűséget hoznak a pártoknak ténylegesen. De nem egyértelmű az sem, hogy mennyibe kerülnek anyaszervezeteiknek és mennyit élnek fel az adóforintokból.

"Béla bá', adjon már ingyen nekünk 200 zsemlét" - mondott példát Szijjártó Péter Fidelitas-elnök arra, hogy min lehet spórolni egy-egy helyi Fidelitas-buli összehozásakor. Ő maga is hasonló akcióval tűnt fel - sok más rendezvény megszervezése mellett - annak idején Győrben. "Mivel ismertem a Rába vezetőjét, kértem, hogy adjon már buszt ingyen egy Fidelitas-rendezvényhez." Ma Szijjártó Győr-Mosonban, míg a 18 éves korától Szombathelyen szervezkedő Ágh Péter ügyvezető Fidelitas-alelnök Vasban megyei elnök. "Nagyon jól jön, hogy akkor sok embert tudtunk szervezni, részben rájuk épül a bázis" - állították egybehangzóan.

Gazdag gyerekek előnyben

Több ifivezető szinte szóról szóra ismételte: "jó, ha tehetős szülei vannak annak, aki egy-egy párt ifjúsági szervezetében helyi szinten ki akar emelkedni a tömegből". A szülők alkalmankénti anyagi segítsége vagy egy-egy jól menő vállalkozóval fenntartott kapcsolata megkönnyíti a vidéki irányítók dolgát: ingyen terem, ingyen kaja, ingyen utaztatás. "Abból lesz a jó pártszervező, aki egy 300 fős bulit képes megszervezni" - szólt belőlük a tapasztalat.

Loppert Dániel, a Fidesz Ifjúsági Tagozatának (FIT) elnöke szerint egyáltalán nem jó, hogy ez a gyakorlat. A Medgyessy Péter volt kormányfő lehazaárulózásával országos ismertséget szerzett, majd Rogán Antal személyi titkárává vált, ma 24 éves politikus úgy vélte: "így nem feltétlenül a becsületes, politikusi kvalitásokkal bíró, hanem a jó buliszervező, sok kapcsolattal rendelkező fiatalokat veszik észre a párt vezetői".

Loppert szerint "ennek volt az úttörője Zuschlag János. Ő egy típus" - állította a FIT első embere, aki szerint nem számít, hogy ők a másik oldalt képviselik, nagyon rosszat tett az ifjúsági politizálásnak az egész ügy.

Nagyokat mondanak

Az már kérdéses, hogy mekkora az ifjúsági pártszervezetek tényleges mozgósítóereje. "Mindig oszd el néggyel" - mondta az egyik parlamenti párt ifjúsági szervezetének vezetője arra utalva, hogy mennyire kell komolyan venni ezen szervezetek papíron létező taglétszámát. A hivatalos adatok szerint a Fidelitas a legnagyobb 11 ezer ifjú fideszessel, de a pártnál van konkurens szervezet is, a FIT 4 ezer 30 év alatti párttagot tömörít, akik automatikusan taggá válnak. A FIB 4000 tízen-huszonévest mozgat - "de ezt ne oszd el néggyel", kérte Varga -, az Új Generáció (SZDSZ) 3000, míg az Ifjúsági Demokrata Fórum nyilvántartása 2800-3000 tagot számlál.

Ez így összeadva, osztás nélkül, 20-25 ezer fiatal, akik mellett olykor eljönnek a rendezvényeikre - legalábbis az elnökök szerint - a barátok is. Ha ehhez hozzáadjuk azokat, akik bár nem rendelkeznek tagkártyával, de a tagozatok nyári-téli táboraiban résztvevők, kijelenthető, hogy a parlamenti pártok fiatalok által irányított szervezetei tízezreket táboroztatnak, buliztatnak, de egyben okítanak is arra, hogy pár év múlva beépüljenek a mai politikai elitbe.