Elutasították a fellebbezést a kecskeméti maffiaperben

Vágólapra másolva!
Elutasította a kecskeméti maffiaperként elhíresült bűnügyben benyújtott fellebbezést a Legfelsőbb Bíróság (LB) kedden. A Szegedi Ítélőtábla 2006 októberében jogerősen összesen 64 év fegyházbüntetést szabott ki bűnszervezet tagjaként elkövetett bűncselekmények miatt az úgynevezett kecskeméti maffiaperben. Az LB azonban helybenhagyta a szegedi ítéletet.
Vágólapra másolva!

A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla 2006 októberében, a kecskeméti maffiaper néven ismert ügyben hozott ítéletét. Akkor jogerősen összesen 64 év fegyházbüntetést szabtak ki bűnszervezet tagjaként elkövetett bűncselekmények miatt.

Nyolc vádlottat ítéltek el

A Szegedi Ítélőtábla az elsőrendű vádlottat, Radnai Lászlót emberölés előkészületének bűntette és fegyvercsempészetre felbujtás, bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények miatt 12 év fegyházra ítélte, s tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A további hét vádlottat 5-10 évig terjedő fegyházbüntetéssel sújtotta az ítélőtábla. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy a vádlottak bűnszervezetben követték el a bűncselekményeket.

Gyilkosokat béreltek fel

Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott az 1990-es évek közepétől egy bűnszervezetet irányított első számú vezetőként. 2004 tavaszán a bűnszervezet irányítói - az első-, másod-, harmad-, negyed- és ötödrendű vádlott - megegyeztek abban, hogy egyik riválisukat, T. Tibort külföldi bérgyilkosokkal megöletik. Fel is vették a kapcsolatot - a bíróság előtt ismeretlenül maradt - bérgyilkosokkal.

Tagadták

A nyolc védő azonban fellebbezett, mert szerintük nem volt - súlyosbító tényezőnek számító - bűnszervezet, csak "spontán, alkalmi csoportosulás". Azt is kifogásolták, hogy szerintük eljárási szabálysértés is történt az ügyben. Az emberöléssel kapcsolatban a védők azt mondták, hogy csak szándék volt a vállalkozó meggyilkolására.

Helybenhagyták

A Legfelsőbb Bíróság keddi végzésében azonban azt mondta, hogy semmilyen szabálysértés nem történt az eljárásban. Az LB szerint bűnszervezet az is, ha egy bűncselekmény elkövetését megkísérlik. Az emberöléssel kapcsolatban benyújtott kifogás is megalapozatlan volt az LB szerint. Összességében az LB helybehagyta a Szegedi Ítélőtábla ítéletét. A végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.