Vesztegetésről is szólnak az olajiratok

Vágólapra másolva!
A Nemzetbiztonsági Hivatal elvégezte a szolgálatoknál lévő olajügyi iratok minősítésének átvizsgálását, és számos dokumentumot nyilvánosságra hozott internetes oldalán - közölte Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter. A dokumentumokból - amelyek között van olyan, amelyet eredetileg 2078-ig titkosítottak - az derül ki, hogy az NBH részletes információkkal rendelkezett az olajbűnözésről.
Vágólapra másolva!

Több, korábban titkosított olajügyi iratot hozott nyilvánosságra a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) - közölte Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter. Az NBH internetes oldalán húsz dokumentum található, van köztük olyan, amelyet eredetileg 2078-ig titkosítottak. Az anyagokból minden személyes adatot - személy- és cégnevet, illetve címeket - kihúztak.

Az 1993 és 2000 közt keletkezett dokumentumok mindegyike olyan átirat, amelyet az NBH küldött a rendőrségnek, a VPOP-nak és a Miniszterelnöki Hivatalnak, és amelyekben különböző, olajhoz kötődő bűncselekmények gyanújáról tájékoztatja a címzetteket. Némelyik levélből minden sort kihúztak a felülvizsgálatnál, de két olyan irat is akad, amely az olajbűnözők által tervezett visszaélések műszaki részleteire is kitér. Ezek arra utalnak, hogy az NBH pontos, az olajmaffia belső köréig elérő információkkal rendelkezett.

A titkosszolgálat előre figyelmeztetett lehetséges visszaélésekre is, például arra, hogy a honvédség egyes bázisairól nagy mennyiségű, de rossz minőségű elfekvő üzemanyag értékesítését tervezik úgy, hogy kémiai úton feljavítják a benzin oktánszámát. 2000-ben pedig arra figyelmeztették a VPOP-t, hogy az extrakönnyű fűtőolaj kereskedelme is egy olyan üzlet lehet, ami komoly kiesést okozhat a költségvetésnek.

A dokumentumok tanúsága szerint az NBH-nak voltak információi a gyanús vasúti szerelvények mozgásáról, és arról is, hol árusítanak szőkített gázolajat. A hivatal értesült egy olyan esetről is, amikor az olajmaffia vasutasok megvesztegetésével érte el, hogy tartálykocsikat selejtezzenek le, amiket aztán ők szereztek meg. A visszaélések fedezése érdekében rendőröket is megvesztegettek.

Folytatása következik

Szilvásy szerint a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata is elkészült az újbóli felülvizsgálattal, a Vám- és Pénzügyőrség pedig a Pénzügyminisztérium jóváhagyására vár a feloldandó anyagok ügyében. Az olajügyek iratait vizsgáló munkacsoport október 5-én tartja következő ülését, akkor további részletek is kiderülnek az ügyről.

Szilvásy szeptember elején kérte az egykori Pallag-bizottság minősítetett anyagainak újbóli felülvizsgálatát az érintett szervezetektől, mivel a több mint 35 ezer oldalas anyag nagy részét a titokgazdák az első áttekintés után nem hoznák nyilvánosságra. Az olajügyek iratait vizsgáló munkacsoport szeptember végig kapott határidőt az újabb átvizsgálására.

A tárca nélküli miniszter szeptember elején arról beszélt, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalnál lévő 120 lap túlnyomó többségénél a titkosítás feloldását javasolják az illetékesek, a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatánál a nagyjából ötezer lapból majdnem 1300 minősített maradna, a Vám- és Pénzügyőrség pedig semmit nem hozna nyilvánosságra a náluk megtalálható 2700 lapból.