Bajba kerülhet egy hevesi idősotthon vezetősége egy névtelen levél miatt, amelynek írója megfélemlítéssel és csaknem húszféle bűncselekménnyel vádolja az igazgatónőt, a főnővért és a gazdasági igazgatót. A visszaélések a levél szerint a betegek rovására történtek, miközben a vezetők többmilliós autók, lakások formájában nyertek rajtuk. Az idősotthon igazgatója szerint a vádak részigazságokból állnak össze, szabálytalanságok nem történtek az intézményben.

A közelmúltban névtelen levelet kapott több hivatal, köztük az APEH Belső Ellenőrzési Osztálya, a Heves Megyei Önkormányzat, a Vám- és Pénzügyőrség. A négyoldalas dokumentum évek óta tartó csalásokat és más bűncselekmények sorozatát írja le egy hevesi idősotthon - dr. Szegő Imre Idősek és Mozgásfogyatékosok Otthona - vezetését vádolva visszaélésekkel - írja a hirado.hu.

A levélben körülbelül húszféle szabálysértésről vagy bűncselekményről esik szó, amelyeket állítólag az idősotthon igazgatója, gazdasági igazgatója és főnővére követett el. Ha a vádak igazak, komoly bírósági tárgyalásoknak néz elébe a vezetés - olvasható az MTV honlapján.

A névtelen levél azt állítja, az otthon igazgatója által alapított Naplemente Alapítvány bevételével nem tudnak elszámolni a vezetők, viszont az alapítvány létrehozása óta - állítja a levélíró - több lakással, drága kocsikkal lettek gazdagabbak. Az idősek gondozására befolyt összeget a vádak szerint a vezetőnők gyerekeik iskoláztatására, külföldi utakra és lakásvásárlásra költik.

"2007 áprilisában 19 ember munkaviszonyát szüntették meg leépítés miatt. A leépítések ideje alatt az igazgatónő mégis felvette a fiát nővérnek. A vezetők, hatalmukat fitogtatva, rettegésben tartják az alkalmazottakat és a gondozottakat. A főnővér az idősek és dolgozók előtt ütött meg többször egy kerekes székes gondozottat" - idézi a levelet a hirado.hu.

A névtelen szerző azt is állítja, hogy a vezetőnők többször visszaéltek a közgyógyellátással: "gyógycipőket olyan emberek számára írtak fel, akiknek lábuk sincs. A pelenkákat az intézet pénzért kívülálló embereknek eladja. Fölíratják közgyógyra olyan gondozottaknak is, akiknek nincs erre szükségük, így adják el a felesleget, mondván, úgysem nyúlnak bele senki nadrágjába ellenőrzéskor." A levél szerint a vizitdíjat akkor is rendszeresen beszedik a lakóktól, ha nem jár náluk orvos.

A négyoldalas levelet azért nem írták alá, mert "sajnos a félelem és a rettegés miatt nem merjük a nevünket vállalni". A dolgozókat szerintük kirúgással és fegyelmi eljárásokkal fenyegetik.

"Csak részigazságok"

Az idősotthon igazgatója az [origo]-tól értesült a névtelen levélről. Farkas Mariann szerint a levél tele van hamis állításokkal. "Részigazságok vannak benne, de semmi nem úgy történt, ahogy írják" - fogalmazott. Szerinte lakást, kocsit is vásároltak a közelmúltban, ezeket azonban részletre fizetik, a főnővér az összetört autója biztosítási összegéből vett másikat - mondta.

A levélben említett Naplemente Alapítványt valóban Farkas Mariann hozta létre, de folyamatos ellenőrzés alatt áll, és a szokásos vizsgálatokon jó minősítést kapnak. Az otthon pénzével az utolsó fillérig el tudnak számolni, a közgyógyelletással való visszaéléseket is napi szinten ellenőrzi az OEP - közölte.

Az igazgatónő szerint az is igaz, hogy egy időben áthelyezték az idősotthonhoz a fiát, de ebben semmi szabálytalanság nincs, az önkormányzat tudott róla. "Nem 19, hanem 17 embert kellett felmenteni" - tette hozzá. Farkas szerint a névtelen levél is egy olyan csoporttól származhat, akiket leépítettek. "Van egy volt kolléganő, aki rendszeresen feljelentéseket tett ellenünk" - mondta.

Farkas szerint a levél hátterében a létbizonytalanság miatti kétségbeesettség állhat. A hevesi idősotthont ugyanis januártól magánvállalkozónak adják ki, és nem tudni, ki maradhat. Az igazgatónő azt mondta az [origo]-nak: a névtelen levéllel kapcsolatban nem tervez lépéseket, amíg hivatalosan nem keresik meg ennek kapcsán.

A Heves Megyei Önkormányzathoz a múlt hét végén érkezett meg a névtelen levél. Barta Imre titkárságvezető közölte: névtelen levélre nem reagálnak. A szöveg a jogi irodára és az aljegyzőhöz került, Barta szerint a jövő héten dől el, hogy tesznek-e lépéseket az ügyben, folytatnak-e vizsgálatot az idősotthonügyeiről.