Felfüggesztettet kapott a csecsemőgyilkos lányanya

Vágólapra másolva!
Két év, négy évre felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Ítélőtábla azt a bakházai lányanyát, aki tavaly alsóneműjébe megszülte, majd hagyta megfulladni gyermekét.
Vágólapra másolva!

Az ügyben első fokon a Somogy Megyei Bíróság hat hónap, egy évre felfüggesztett fogházbüntetésről szóló ítéletet hozott. Ezt súlyosbította a Pécsi ítélőtábla két év, négy évre felfüggesztett fogházbüntetésre. A ma 18 éves, de tettének elkövetésekor még fiatalkorú lányt ugyanis nem gondatlanságból elkövetett emberölésben, hanem emberölésben mondta ki bűnösnek.

A lány eltitkolt terhessége végén, 2006. augusztus 9-én otthon rosszul lett és erős fájdalmai miatt arra kérte öccsét, hívja ki a mentőket. A lány leült egy fotelba, s amikor a magzatvize elfolyt, letolta nadrágját, bugyiját, majd abba megszülte gyermekét.

Az eseménynek tanúja volt a lány időközben a szobába belépett édesanyja is, aki nem csak a szülést nézte végig tétlenül, hanem azt is, ahogy az alsóneműbe került csecsemő megfullad. Miután a gyermek meghalt, őt és lányát betakarta egy takaróval.

A helyszínre érkezett mentők rájöttek a szülésre, de a gyermeken már nem tudtak segíteni. A lány és az anyja ellen eljárás indult. Az édesanyát első fokon jogerősen egy év négy hónap, három év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték gondatlanságból elkövetett emberölésért.