Új szlogennel készülnek a rendőrök

Vágólapra másolva!
Biztonság, bizalom, becsület - így hangozna az új rendőrségi szlogen Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter szerint. A rendőrség szervezeti átalakítás és arculatváltás előtt áll, amelynek filozófiája, hogy a rendvédelmi feladatokat az emberekkel összefogva, egymást segítve kell a hatóságnak.
Vágólapra másolva!

A közösségi rendőrség koncepciója alapján arculatváltásra kerül sor a rendőrségnél, amelyet a tervezett új szlogen, a biztonság, bizalom, becsület is kifejezne - erről az igazságügyi és rendészeti miniszter beszélt szombaton a Tapolcán tett rendőrségi szemléjét követően. A változtatás filozófiája az, hogy a közrend és a közbiztonság fenntartásának feladatát csak a társadalommal, az emberekkel összefogva, egymást segítve lehet a legjobban ellátni - tette hozzá Takács Albert.

Az új rendőrség szervezetében és feladatkörében is változik majd, s ez bizonyos külső jelekben is kifejezésre fog jutni - mondta a miniszter, aki szerint rendőrség egyenruhája "meglehetősen régi, az idő eljárt fölötte", ezért korszerűbb, kicsit elegánsabb és praktikusabb ruha szükséges, amely a rendőri tekintélyt, hivatást is jobban megjeleníti. Egyelőre csak tárgyalások zajlanak még arról, hogy melyik cég tervezi és gyártja az új egyenruhát, nincs szó még pályázat kiírásáról - tette hozzá Takács Albert, megjegyezve, hogy egy egyenruhaváltás több milliárd forintos akció.

A megyei rendőr-főkapitányságok megmaradnak, bár a szakminiszter szerint jelentős reformlépés lenne, ha a regionalizáció irányába fejlődhetne a rendőrség, de mint mondta, ennek most nem volt meg a politikai támogatottsága. Az eredeti regionális gondolatnak egy eleme azért megvalósul, ugyanis a gazdasági ellátó igazgatóságokat regionálisan szervezik meg januártól, de a régióközpontok még nincsenek kijelölve - mondta Takács Albert. Az igazságügyi és rendészeti miniszter szombaton Veszprém megyei politikusokkal, polgármesterekkel és a tapolcai rendőrség embereivel találkozott.