Verekedés miatt nyomoznak egy fideszes képviselő ellen

Vágólapra másolva!
A rendőrség szerint hangoskodott és egy vendéget megütött egy étteremben a nagykátai önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetője. A férfi szerint mondvacsinált ügyről van szó. A képviselővel szemben garázdaság vétsége miatt indult eljárás.
Vágólapra másolva!

Garázdaság miatt indult büntetőeljárás a nagykátai önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetőjével, Koncz Gáborral szemben. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnapi tájékoztatása szerint a férfi egy négyfős társaság tagjaként vacsorázott az egyik helyi pizzériában pénteken. A rendőrség közlése szerint a társaság hangoskodott, a pincér többször rájuk szólt, hogy zavarják a vendégeket. Koncz Gábor kiabálni kezdett, hogy ő önkormányzati képviselő, és kérte a panaszkönyvet. A férfi kirívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsított, amikor az egyik vendéget, aki tiltakozott a hangoskodás miatt, megütötte - mondta Belicza Andrea sajtóügyeletes. A képviselővel szemben garázdaság vétsége miatt indult eljárás.

Koncz az MTI-nek az esettel kapcsolatban azt mondta: senki nem ütött meg senkit. A helyi vízi közmű társulás vezetőjével és három munkatársával együtt a napi csőfektető munka után betértek a város egyik pizzériájába egy pohár sörre és vacsorára. Mint mondta, a társaság jókedvű volt, ám semmiképpen sem kirívóan hangos. Ennek ellenére a pincér felszólította őket a távozásra, mire szó szót követett és ő - mármint Koncz Gábor - elkérte a panaszkönyvet és beírta: rossz néven veszi, hogy nem akarják kiszolgálni őket. Mint mondta, időközben a rendőrök is "előkerültek", igazoltatták őket és a társaságukban lévő egyik cigány munkatársat magukkal vitték, majd később egy jegyzőkönyv aláírása után elengedték. A történtek után ők is elhagyták a helyet.

Az önkormányzati képviselő állítása szerint mondvacsinált politikai színezetű ügyről van szó, aminél még az a gyanú is felmerülhet, hogy a munkatársát éppen cigány származása miatt vegzálták, holott magatartásával semmiképpen sem szolgált rá erre. A frakcióvezető hozzátette: a történtek miatt fontolgatja, hogy jogi úton szerez elégtételt az őket ért sérelmekért. A hvg.hu nevük elhallgatását kérő szemtanúkra hivatkozva vasárnap azt írta: "Koncz teljesen kifordult önmagából, csapkodott, a zsidókat és a kommunistákat szidta", de ezt a rendőrségi vallomások mindez ideig nem támasztották alá, "azt azonban a nyomozók előtt is többen megerősítették: a politikus többször is képviselőségével kérkedett".