Vizsgálják a téves Horn-halálhír közlését

Vágólapra másolva!
Hétfőn este egy rövid időre felkerült a Népszabadság Online-ra az a téves információ, hogy meghalt Horn Gyula. A lap elnézést kért az alaptalan hír közlése miatt. Az ügyben érintett két főszerkesztő-helyettes a felmentését kérte.
Vágólapra másolva!

Hétfőn este kilenc óra körül rövid időre felkerült a Népszabadság Online címlapjára az a téves információra alapuló cikk, hogy meghalt Horn Gyula. A lap később "Elnézést kérünk" címmel közölt cikket, amelyben azt írják, hogy "az információ szerencsére alaptalannak bizonyult".

Vörös T. Károly, a napilap főszerkesztője az MTI-nek azt mondta: az eset miatt vizsgálatot rendelt el. Az ügyben - a tulajdonosokkal egyeztetve - csütörtökön hoz döntést a szerkesztőség.

A tévés információért felelős két munkatársat azonban nem nevezte meg a főszerkesztő. Vörös T. Károly később a Magyar Rádiónak azt mondta: mindkét, az ügyben érintett főszerkesztő-helyettes is a felmentését kérte.

Horn Gyulát hetek óta kórházban kezelik. A 75 éves politikus a kezelés során állítólag tüdőgyulladást kapott, amiből kigyógyították. Horn Gyula állapota változatlan, további gyógykezelése indokolt - nyilatkozta kedden az MTI-nek Grósz Andor, az Állami Egészségügyi Központ főigazgató-helyettese. Hozzátette: Horn Gyula családjának kérésére ad tájékoztatást, de ennél többet nem mondhat.