Riadt anyukás videóval köszön vissza a 2002-es kampány

Vágólapra másolva!
Felbukkant egy tévés hirdetés az interneten, amelyet az MSZP készített még a 2002-es parlamenti választási kampányban Kövér László elhíresült köteles beszédére reagálva. A filmen egy kislány olvassa fel a szöveget, miközben édesanyja szörnyülködik. A nagyobb tévék formai és tartalmi okokra hivatkozva akkor nem sugározták a videókat.
Vágólapra másolva!

A Youtube videómegosztó oldalon már hónapok óta megtalálható egy klip, amelyről a közreadója azt állítja, hogy betiltott MSZP-s reklámfilm. A 30 másodperces filmen egy kislány látható, amint ül egy kanapén, és hangosan olvas fel valamit az újságból, miközben megjelenik egy felirat: "Orbán Viktor legközelebbi munkatársának, a Fidesz alelnökének beszédéből".

A gyermek a Kövér Lászlónak tulajdonított köteles beszédet olvassa, a kép egyre szürkül, a háttérben valamit kavargató anyuka pedig egyre aggódóbb arckifejezéssel fülel. Végül a kislány hátraszól édesanyjának, hogy ő vajon érti-e, miről szól ez a beszéd. A klip végén az anya magához szorítja a kislányt, és megjelenik az MSZP logója, egy férfihang pedig kijelenti, "ön dönt arról, kinek ad hatalmat".

Húsvétkor forgatták

Az MSZP sajtóosztályán nem tudtak erről a videóról, de jelezték, hogy a 2002-es kampányban a filmek készítéséért a kormányfőjelölt Medgyessy Péter stábja felelt. A párt akkori kampányfőnöke, Dékány András is megerősítette ezt az [origo]-nak, hozzátéve, hogy nem emlékszik arra, hogy lett volna ilyen hirdetésük.

http://www.youtube.com/v/xfg0XbbD5KM

A Medgyessy-stáb egyik neve elhallgatását kérő tagja ugyanakkor azt mondta, valóban ők készítették a Youtube-on megtalálható videót. Szerinte azonban nem letiltás eredményeként maradt ki a kampányból, hanem azért, mert későn juttatták el a tévéknek. A választás első fordulója előtti hétvégén - húsvétkor - forgatták le, és a nagyobb csatornák több nappal előre kérik a kazettákat - mondta az egykori stábtag, hozzátéve, hogy egy kisebb kábeltelevízió sugározta néhányszor a spotot, de csak egy napig. Ezt megerősítette Baja Ferenc, az MSZP 2002-es kampányának igazgatója is. Kérdésünkre elmondta, ez az egy film készült csak, a két forduló között - amikor már a határidők megengedték volna -, azért nem vetítették a reklámot, mert akkor szerinte már másról szólt a kampány.

A visszautasításra okot adhatott a Fidesz is, amely kijelentette, hogy bepereli azokat a médiumokat, amelyek sugározzák a Kövér Lászlónak tulajdonított mondatokat tartalmazó hirdetéseket. A szocialisták által akkor jobboldali elfogultsággal vádolt MTV valóban meg is tagadta a sugárzást, és nem a határidőre hivatkozva. Többek között azzal indokolták a visszautasítást, hogy a szabályzatuk szerint kiskorúak nem kerülhetnek a nyilvánosság középpontjába, nem lehet őket kihasználni. Az RTL hírigazgatója valóban azzal indokolta az elutasítást, hogy túl későn küldte be az MSZP a kazettát, a TV2 pedig nem is sugárzott fizetett választási hirdetést.

Vihart kavart a beszéd

A köteles beszéd nagy vihart kavart a 2002-es választások első fordulója előtt, már az elhangzott mondatokról és azok értelmezéséről is vita folyt. Tóth Károly MSZP-s politikus 2002 március végén állt elő azzal, hogy szerinte Kövér László egy fórumon azt mondta: "mindazoknak, akik úgy ítélik meg, hogy nem tudnak lelkesedni, azt ajánlom, vegyenek egy kalapácsot, egy szöget, egy kötelet, menjenek le az alagsorba és a szögre, vagy ha találtak jó gerendát, akkor a gerendára kössék fel magukat".

A Fidesz azóta is állítja, hogy a szocialisták kiforgatták Kövér szavait. A párt - amelynek honlapja is felhívta a figyelmet a Youtube-on található videóra - szerint valójában a politikus azt mondta: "Egy pillanatra fogadjuk el azt, hogy csak ennyire vagyunk képesek. Hogy egy képesség nélküli (...) tehetségtelen néppé lettünk az elmúlt néhány évtizedben. Csak erre én azt mondom, hölgyeim és uraim, hogy így viszont nem érdemes élni. Tehát hogyha így gondoljuk, menjünk le a pincébe, keressünk egy jó erős kötelet meg egy viszonylag erős gerendát és kössük fel magunkat."

Kövér László pert is indított Tóth Károly ellen, ezt azonban jogerősen elveszítette, a bíróság szerint ugyanis a szocialista képviselő nem torzította el az elhangzottakat.