A jog erejére várt a Zuschlag-ügyben Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Sem a kormány, sem az MSZP nem érzi úgy, hogy már korábban is léphettek volna a Zuschlag-ügyben, pedig Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy interjúban elismerte, hogy már tavasz óta tudott arról: szabálytalanságok történhettek az ifjúsági pályázati pénzek felhasználásánál. Ennek ellenére Gyurcsány nem indított korábban vizsgálatot az ügyben, és a pártban is csak két hete merült fel a gyanúsított képviselők befolyása alá tartozó pártszervezet elleni fellépés. A kormányszóvivő szerint Gyurcsány nem hibázott, az ügyészség léphetett volna fel az ügyben.
Vágólapra másolva!

Tavaly hallott róla először Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, hogy szabálytalanságok lehetnek az ifjúsági pályázati pénzek eltüntetésével gyanúsított Zuschlag János volt szocialista képviselő ügyletei körül, idén tavasszal pedig már kiderült, hogy komoly az ügy - ismerte el a kormányfő a Magyar Narancsnak adott interjújában. Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy visszamenőleg darabonként megnézik az egykori (korábban az ő vezetése alatt álló) ifjúsági és sportminisztérium pályáztatását.

Az [origo] arra volt kíváncsi, hogy ha Gyurcsány tudott esetleges szabálytalanságokról, miért nem lépett fel korábban az ügyben, miért nem rendelt el vizsgálatot? Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint az ügyészségnek van a legerősebb jogköre és a megfelelő eszköze arra, hogy az ügyben eljárjon, a szervezetnél erősebb vizsgálatot nem lehetett volna indítani, ők pedig már 2005 óta vizsgálódnak.

Tavasszal derült ki, hogy Zuschlag János is a látótérbe került, konkrét gyanúsítás pedig júniusban történt. Ezt követően Gyurcsány Ferenc utasította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, hogy vizsgálják felül a civil szervezetek, ezen belül is az ifjúsági szervezetek állami támogatásának gyakorlatát az összes tárcánál - tette hozzá a kormányszóvivő. A vizsgálat Daróczi szerint hamarosan lezárul.

A párt szintén értesült arról nyár végén, hogy megalapozott gyanú merült fel Zuschlaggal szemben, és előzetesbe helyezték. Zuschlag azonban mind a mai napig az MSZP kiskunhalasi városi elnöke, a Bács-Kiskun megyei területi szövetség ügyvezető alelnöke, illetve a megyei közgyűlés tagja. Ugyanis amíg nincs ellene jogerős ítélet, pozícióitól nem fosztható meg, csak lemondhat, vagy elveszítheti posztjait akkor is, ha a testület új választást ír ki. Utóbbiról két hete döntöttek.

Nyakó István, az MSZP szóvivője szerint nem késtek el ezzel a lépéssel. "A gyanú megvolt tavasszal, de az, hogy ez megalapozott, csak nyár végére derült ki" - mondta Nyakó az [origo]-nak. "Bár a konzekvenciákat a párt három óra alatt le tudja vonni, az alapszabály nem engedi meg, hogy mindenféle demokratikus procedúra nélkül valakit lehetetlen helyzetbe hozzanak" - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc a Magyar Narancsnak kijelentette: sem neki, sem környezetének nem volt tudomása arról, hogy Zuschlag János "talicskával tolja ki az aprópénzt" a vezetése alatt álló minisztériumból, és ha beigazolódik, hogy ez igaz volt, akkor őt becsapták, átverték. Miniszterként állítólag hetente egyszer találkozott az illetékes bizottságok és munkacsoportok vezetőivel, mindig szabályozott körülmények között, és soha nem volt hajlandó egyedi ügyekről beszélni velük.

Szerinte az is teljesen kizárt, hogy "akár a miniszter, akár alatta két szinttel bárki" naprakészen ismerjen 7-800 civil szervezetet. "A belső és külső ellenőrzés nem tárt fel szabálytalanságot. Ráadásul azok a civil szervezetek, amelyeket most fiktívnek neveznek, a miniszterségem előtti években, az Orbán-kormány alatt már kaptak pénzeket" - közölte.