Szonda: a magyarok hátrányosnak érzik az EU-tagságot

Vágólapra másolva!
Az országnak és a településeknek talán jó, de az emberek személyes életükben inkább rossznak érzik az Európai Uniót - derült ki a Szonda Ipsos felméréséből. A többség szerint infrastruktúra helyett emberi erőforrásra kellene költeni az uniós pénzt, és az internet-hálózatot kellene fejleszteni.
Vágólapra másolva!

A magyarok szerint maguk és családjuk számára is inkább hátrányokat jelentett az Európai Unióban eltöltött első három év, Magyarország azonban többek szerint nyert a csatlakozással - derül ki a Szonda Ipsos pénteken bemutatott közvélenmény-kutatásából. A megkérdezettek 44 százaléka vélte úgy, hogy maga és családja számára inkább hátrányokkal járt eddig Magyarország uniós csatlakozása. A válaszolók harmada ítélte meg úgy, hogy inkább előnyökkel járt a tagság, 23 százalék pedig nem tudott válaszolni a kérdésre.

Saját településük helyzetét értékelve 46 százalék úgy ítélte meg, hogy inkább előnyökkel járt a tagság, míg 27 százalék látta hátrányosnak a csatlakozás első három évét. Az európai uniós tagság 47 százalék szerint az ország számára mindent egybevetve eddig inkább előnyökkel, 40 százalék szerint inkább hátrányokkal járt. A helyzetértékelésről az intézet azt állapította meg, hogy bizonytalanság és megosztottság jellemzi az állampolgárokat ezekben a kérdésekben.

A felmérésből kiderül, hogy a megkérdezettek többsége úgy látja, Magyarországot nem tekintik egyenrangúnak az EU-ban. Ezt az álláspontot 19 százalék teljes mértékben osztotta, 34 százalék inkább egyetértett, 26 százalék inkább nem, és 17 százalék egyáltalán nem értett egyet.

Mint kiderült, a magyarok az uniós forrásokat inkább emberi erőforrások fejlesztésére fordítanák, nem pedig infrastrukturális beruházásokra. Előbbire 49, utóbbira 38 százalék voksolt. A szellemi fejlesztések közül a válaszadók a számítástechnikai ismeretek oktatását tartották a legfontosabbnak, míg az infrastrukturális beruházások tekintetében az internet-hálózat bővítését támogatnák.