Feloszlatták Zuschlag pártszervezetét

Vágólapra másolva!
Teljes tagrevíziót tartanak, és új szervezeti és működési szabályzatot készítenek az MSZP kiskunhalasi szervezetében, amelynek elnöke az előzetes letartóztatásban ülő Zuschlag János. A városi után tisztújítást tartanak a megyei szervezetben is. Az etikai bizottság eljárást javasol Zuschlag és társai ellen.
Vágólapra másolva!

Az MSZP országos etikai és egyeztető bizottsága - egyetértve a párt országos elnöksége javaslatával - úgy döntött, feloszlatja a kiskunhalasi szervezetet - közölte a testült szombati ülése után az MTI-vel Simon Gábor a bizottság elnöke.

Az újraalakulás során a jelenlegi tagok az országos elnökség ellenőrzése mellett erősíthetik meg tagságukat, és egy új működési struktúrát, szervezeti és működési szabályzatot is kialakítanak - mondta Simon. A tervek szerint a folyamat napokon belül megkezdődik, és november 15-ig be kell fejeződnie.

A városi szervezet megújítását követően sor kerül tisztújításra a megyei szervezetnél is. Ezt Simon azzal magyarázta, hogy megyén belül a kiskunhalasi volt taglétszámát tekintve az egyik legjelentősebb szervezet. Kérdésre válaszolva közölte: a taglétszám jelenleg ötszáz körül van.

Simon Gábor arra a kérdésre, hogy hogyan kívánják a nyerészkedőket kiszűrni az újjáalakuló szervezetből, úgy válaszolt: bár senki fejébe nem látnak bele, de szerinte a közösség lesz annyira erős, hogy a nyerészkedésre számítókat ki tudja szűrni.

Az etikai bizottság azt is javasolja, hogy induljon eljárás Zuschlag János és társai ellen még akkor is, ha ennek a jelen helyzetben - mivel az érintettek előzetes letartóztatásban van - gesztus értéke van. Úgy vélte, a lépésnek azért van jelentősége, mert ilyen módon is elhatárolódjanak Zuschlag Jánostól és társaitól.

Az MSZP kiskunhalasi szervezete és önkormányzati frakciója szeptember 27-én kizárta soraiból Zuschlag Jánost (a szervezet elnökét) és Weiszenberger Lászlót, a helyi önkormányzat MSZP-Sikeres Halasért Társaság frakciójának két tagját, a hozzájuk kapcsolódó botrányos ügyek miatt. Önkormányzati képviselői mandátumáról egyikük sem mondott le; a jogszabályok a visszahívást nem teszik lehetővé. Zuschlagot a Bács-Kiskun megyei közgyűlés MSZP-frakciója is kizárta tagjai közül. Őt és hét társát különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítja az ügyészség, alapítványoknak nyújtott állami pénzek szabálytalan felhasználása miatt.