Aktivisták százai őrzik a Fidesz-gyűlést

Vágólapra másolva!
Békés megemlékezésre készül október 23-án a Fidesz, de azért aktivisták százai és egy biztonsági cég is vigyázni fogja a rendet az Astoriánál tartott nagygyűlésen. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter szerint ez lesz az egyik legkockázatosabb rendezvény az ünnepen, a Fidesz operatív igazgatója ugyanakkor nem tud készülődő rendbontókról.
Vágólapra másolva!

Több száz aktivista és egy biztonsági cég figyel majd a rendre a Fidesz Astoriánál tartott október 23-i nagygyűlésén - jelentette be Nyitrai Zsolt, az ellenzéki párt operatív igazgatója szombaton. Az ünnepi megemlékezésre a Fidesz több tízezer embert vár.

Nyitrai közölte: a rendőrség nem jelezte számukra, hogy rendbontók készülnének ráépülni a Fidesz menetére, amikor az Astoriától a Terror Házához vonulnak. Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tárca nélküli miniszter csütörtök reggel a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt arról, hogy a Fidesz nagygyűlése a legkockázatosabb 23-ai rendezvény, mert ilyen veszélyt rejt magában: Nyitrai szerint a miniszternek ez a kijelentése politikai célzatú volt.

Az operatív igazgató tájékoztatása szerint az előkészületek során folyamatos volt az egyeztetés a rendőrséggel, helyszíni bejárást is tartottak, és a rendezvény alatt is állandó lesz a kapcsolat velük. Elmondása szerint a rendezőgárdánál a nagygyűlés ideje alatt időkódos videokamerák is lesznek, és ha az aktivisták olyan eseményt tapasztalnak, amiről úgy vélik, érdemes rögzíteni, megteszik.

Azzal kapcsolatban, hogy egy esetleges rendbontás esetére készült-e vészforgatókönyv, Nyitrai Zsolt azt mondta: a Fidesz békés, nyugodt megemlékezést akar.

Mint elhangzott, az Astoriánál a színpadot a kereszteződésben, az Erzsébet hídnak háttal állítják fel, a Rákóczi úton, a Múzeum körúton, valamint a Károly körúton pedig több száz méteren kivetítőket állítanak fel. A program - amelynek házigazdája Balogh Erika színművész lesz - 15 órakor kezdődik. Beszédet mond Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője, 56-os halálraítélt, Tarlós István, a Polgári Szociális Bázis vezetője, a népszavazási kampány politikai felelőse, és Tőkés László erdélyi református püspök.

A beszédek után kulturális, zenei programok lesznek. A mintegy másfél órás program után a menet az Astoriától az Andrássy úton a Terror Házáig vonul, ahol gyertyagyújtással emlékeznek 1956 hőseire. A rendezvény itt fejeződik be - közölte Nyitrai Zsolt.

A Fidesz másodszor tartja megemlékezését az Astoriánál. A tavalyi nagygyűléssel egy időben a főváros több pontján zajlottak összecsapások a tüntetők és a rendőrök között, a Deák tér felől pedig a zavargók el is érték a Fidesz-gyűlésen részt vevő tömeget.