Aranyat ér a magyar beteg

2007.10.24. 9:08

Miközben a kormány azt állítja, nem éri meg rövid távra befektetni a reform előtt álló egészségbiztosításban, addig a rendszer átalakítását közvetlen közelről figyelő forrásaink szerint ez nem igaz. Akár már pár éven belül is pénzt hozhat az egészségbiztosítás privatizációja a befektetőknek. A multik egyelőre kivárnak a nem teljesen letisztult szabályozás miatt, a magyar tőkések viszont már készülődnek. Az OTP biztos próbálkozik, de több, ismert nevekkel futó magáncég is lát fantáziát a dologban. A legkeményebb harcok most jönnek, mert a nyomuló befektetők még azt is befolyásolhatják, hány forintot érjen egy-egy beteg.

Az Egészségügyi Minisztérium szerint a rövidtávra tervező kalandortőkének nem kedvez az egészségbiztosítás privatizációja. Ezzel szemben az [origo] által megkérdezett, a tárgyalásokat közvetlen közelről követő közgazdászok és üzletemberek szerint annyira jó üzletről van szó, hogy abból már 2-3 éven belül is nyereséggel lehet kiszállni.

A koalíciós pártok által szeptember végén elfogadott tervezet a nemzetközi biztosítótáraságok helyett a magyar tőkéseket hozhatja helyzetbe: azok járhatnak jól első körben anyagilag is a privatizációval, akiknek van pár száz milliójuk, esetleg pár milliárdjuk a kockáztatásra és befolyásukat latba vetve a még formálódó törvénytervezetet úgy alakíthatják, hogy az ösztönözze a vállalkozó kedvet.

Egy kis háttér

A kormány tervei szerint az új rendszer a következő képpen alakulna: a biztosítási reformról szóló törvény decemberi elfogadása után, jövőre kezdődne az új rendszer kiépítése. Az országot először felosztanák 22 ellátási egységre: ez a 18 megyéből, valamint a 4 egységre osztott Budapestből és Pest megyéből áll össze.

Az egységek megvásárlására licitálhatnak majd jövő tavasszal a magánbefektetők. De csak kisebbségi tulajdonrészre - 49 százalékra -, a többségi tulajdonos az állam lesz. A biztosítóknak várhatóan több megyére kell majd licitálniuk, mivel egy biztosítónak minimum 500 ezer ember ellátásról kell gondoskodnia, ilyen nagy egységek pedig alig lesznek. Vagyis annyi megyét kell megszerezniük, hogy legalább 500 ezer ügyfelük legyen.

A hazainak kedvez

A multinacionális biztosítóknál jóval kisebb pénzű, de még így is jelentős tőkét birtokló magyar befektetőknek kedvez, hogy az eredeti tervekkel szemben nem régiós, hanem kisebb, megyei szinten szerveződnek meg a biztosítók. A kisebb egységek értelemszerűen kevesebbe kerülnek, ráadásul ezeken belül könnyebb tagokat toborozni is, mivel kevesebb embert kell meggyőzni ahhoz a csatlakozásról, hogy működőképes legyen a biztosító.

Rékassy Balázs orvos-egészségügyi közgazdász - aki több olyan egyeztetést ült végig, amelyeket a kormányfő dolgozószobájában tartottak az egészségbiztosítási reformról - az [origo]-nak azt mondta: többféle módon is profitot termelhetnek a megyékben bevásárló befektetők. Már az is hasznot hozhat, ha első lépésként a kevésbé pazarló technikák alkalmazásával racionalizálják az ellátást.

De középtávon is jól járhatnak. A kormány ugyanis arra számít, hogy pár éven belül 22-ről 8-12-re csökken a biztosítók száma. Ez úgy alakulhat ki, hogy a tőkeerős vagy a portfólióját szemfülesebben összeállító befektetők egy idő után felvásárolják azoknak a cégeknek a részesedését, amelyek kiszállnak. Így jól járhat az is, aki újabb területeket szerez, és az is, aki a letisztuló piacon adja 2-3 éven belül eladja részesedését a nagyobb befolyásra vágyóknak. Erre számít az [origo] által megkérdezett közgazdászokon kívül Somody Imre, a pezsgőtablettáiról ismert Pharmavit egykori vezetője is. (A szaktárca utólag közölte: az egészségbiztosításról szóló tervezet szerint 3 éven belül nem lehet tőkét kivonni az egészségpénztárból, így annyi időn belül nyereséget sem termelhet a vállalkozás. Igaz ez egyelőre csak törvénytervezet, ami az Országgyűlés előtt még módosulhat.)

A közgazdász ehhez annyit tett hozzá, hogy a biztosítási reformban való részvétel azoknak éri meg, akik mind a koalíciós pártokkal, mind az ellenzékkel jó kapcsolatot ápolnak. Ők ugyanis el tudják érni, hogy esetleges kormányváltás után ne változzon drasztikusan a rendszer, ne állítsák vissza a korábbi - állami egészségbiztosító által uralt - ellátást - fogalmazott.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK