Dobra verték az országot Orbán szerint

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint ami ma Magyarországon van, az nem a nyugat, hanem ez a keleti élet és a múlt század. Orbán a zuhogó esőben, felindultan mondott beszédében azt ígérte, hogy nem nyugszanak addig, amíg felelősségre nem vonják a tavalyi zavargások erőszaktevőit. Orbán a résztvevőket erőszakmentességre biztatta.
Vágólapra másolva!

Nagy lendülettel, már-már kiabálva, összeráncolt homlokkal mondta el beszédét Orbán Viktor az Astoriánál. A Fidesz elnöke szerint a magyarok - 1956-ban is - mindig szabadulni akartak a kelet elnyomása alól, de véglegesen ez sosem sikerült. Orbán Viktor úgy vélte, hiába a NATO- és EU-tagság, ami ma Magyarországon van, az nem a nyugat és nem a 21. század, ez a keleti élet és a múlt század, amit húsz év óta próbálunk magunk mögött hagyni, de újra és újra elér.

A mai Magyarországot szerinte szociális válság, a hazugság ipari méretű terjedése, maffiamódszerek jellemzik. "Dobra vert ország" - mondta Orbán.

A tavalyi eseményekre térve azt mondta, hogy meg kell találni az elkövetőket. "Mi nem nyugszunk addig, amíg minden egyes elkövetőt, felbujtóikat és az értelmi szerzőket fel nem derítettük és felelősségre nem vontuk" - fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: "az elkövetők, a verőlegények közvetlen parancsnokai, a rendőri vezetés, az őket bíztató politikusok máig azt hiszik, elkerülhetik a felelősségre vonást, de tévednek."

A Fidesz elnöke azt mondta: 2006. október 23-án békés, törvényt tisztelő polgárok emberi méltóságát taposták sárba maszkjaik mögé rejtőzött "verőlegények", mögöttük a megrendelő hatalom jól kivehető sziluettje.

"A magyar ember nem szeret asztalt borogatni, megvárja míg betelik a pohár. Most betelt" - fogalmazott. Szerinte az ország számára a Fidesz által kezdeményezett népszavazás jelenthet megoldást. "A leszakadó kisemberek kössenek szövetséget a polgársággal, csak ez adhatja vissza a jövőbe vetett hitet" - mondta Orbán, aki egyúttal azt is kérte, hogy tegyünk hitet az erőszakmentesség mellett.