Otthagyja a Fidesz-frakciót Tóth András

Vágólapra másolva!
Pénteki hatállyal kilép a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjából Tóth András. A képviselő személyes okokkal magyarázta döntését, ezeket azonban nem akarta nyilvánosságra hozni. Augusztus óta 164-ről 160-ra csökkent a Fidesz-KDNP frakciószövetség létszáma.
Vágólapra másolva!

Kilép a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjából pénteki hatállyal Tóth András újfehértói polgármester - közölte csütörtökön a frakció. A képviselő a döntését a nap folyamán levélben közölte a Fidesz frakciójával. A képviselőcsoport szerint Tóth András döntését személyes okokkal magyarázta, amelyeket nem kíván nyilvánosságra hozni. A döntést a Fidesz tudomásul vette.

Tóth András 1998 óta tagja az Országgyűlésnek. Az 1998-as és a 2002-es választáson Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4-es számú, Nagykálló központú választókerületéből került a parlamentbe, 2006-ban megyei listáról jutott az Országgyűlésbe. 2006-ban Újfehértó polgármesterévé választották.

A képviselő kilépésével 160 főre csökkent a Fidesz-KDNP frakciószövetség létszáma, az eredeti 164-ről. Augusztus közepén Lengyel Zoltán döntött úgy, hogy független képviselőként folytatja munkáját, többek között a rendőrségi ügye és az állítólag róla készült meztelen fotók miatt.

Október 12-én Kispál Ferenc mondott le mandátumáról, miután a Népszabadság azt írta, hogy egy mobiltelefonnal rögzített felvétel szerint parlamenti padtársa helyett több alkalommal is megnyomta a szavazógombot. Helyére várhatóan Bodó Imre, Tiszasziget polgármestere kerül majd. Október 20-án pedig elhunyt a frakciószövetség egyik KDNP-s tagja, Deák András, aki Budapest XI. kerületben szerzett egyéni mandátumot. Megüresedett helyre időközi választást kell majd kiírni.