Három halottja van az M3-ason történt balesetnek

Vágólapra másolva!
Három halálos áldozata van annak a balesetnek, amely az M3-as autópályán történt Füzesabony és Mezőkövesd között. A baleset során több jármű rohant egymásba és kigyulladt egy parafint szállító tartálykocsi. A felismerhetetlenségig összetört személyautó sofőrje, utasa, valamint az egyik teherautó söfőrje életét vesztette.
Vágólapra másolva!

Három halálos áldozata van annak a balesetnek, amelyben kigyulladt egy paraffint szállító tartálykocsi az M3-as autópálya 110-es kilométerszelvényében Füzesabony és Mezőkövesd között - közölte Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő, aki úgy tudja, hogy - a korábbi hírekkel ellentétben - a balesetnek sérültje nem volt.

A baleset úgy történt, hogy egy paraffint szállító kamionba belerohant egy személyautó, abba egy banánt szállító kamion és egy mikrobusz. A két kamion közé szorult személyautó a felismerhetetlenségig összeroncsolódott és kigyulladt. A tűz átterjedt a paraffint szállító kamionra is.

A zöldségszállító autó vezetője a helyszínen életét vesztette, és meghalt a teljesen összeroncsolódott autó sofőrje és utasa is.

Fotó: MTI

A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki az egri, mezőkövesdi, miskolci és a hevesi tűzoltók és sikerült a tüzet eloltani délután egy óra körül. A balesethez tíz tűzoltóautóval 25 tűzoltó vonult ki és két vegyi felderítő csoport. A helyszínre indult egy műszaki mentőegység is, hogy leemeljék a kamionokat a személyautóról. A paraffint szállító kamionnak csak a külseje égett, a tűz nem terjedt át a szállítmányra.

A Nyíregyháza felé haladó sávban történt baleset miatt az M3-as autópályát mindkét oldalon teljes egészében lezárták - közölte Magyar Attila, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.