Biztosítók állnák az otthon szülés árát

Vágólapra másolva!
Törvény biztosíthatja januártól az otthon szülés lehetőségét, amelyet az egészségbiztosító is támogatni fog - írja pénteki számában a Népszabadság, amely Horváth Ágnest kérdezte az új szabályozásról. A miniszter szerint a szülést otthon levezető orvos által kiállított számlát állná az egészségbiztosítás. Az új jogszabály előírná, hogy az ilyen eseteket előre jelenteni kell a mentőknek és egy kórháznak is, hogy készülhessenek az esetleges komplikációkra.
Vágólapra másolva!

Januártól törvényben szabályoznák az otthonszülés szabályait, amelyre Horváth Ágnes egészségügyi miniszter annak ellenére is lehetőséget biztosítana, hogy rövid időn belül többször is a mentők segítségét kellett kérni kórházon kívüli szüléseknél, és az egyik esetbe a baba meghalt. A lapnak a miniszter azt mondta, a kórházban is előfordulnak végzetes hibák. Éppen ezért a közelmúltban nyilvánosságot kapó esetek nem befolyásolják abban, hogy a tárca előkészítse a kórházon kívüli szülésről szóló szabályokat.

A készülő jogszabály pontosan meghatározza majd, hogy ki az, aki szülhet otthon, például egy veszélyeztetett terhesség után, vagy ikerszülésnél továbbra is csak a koraszülött-ellátásra alkalmas kórházban történhet a szülés. A jövő januártól hatályos jogszabály azt is megszabja, milyen eszközöknek, orvosi műszereknek kell a lakásban lenniük, előírja a szakorvosi jelenlétet. A szülés vezetését vállaló orvosnak előre be kell jelentenie a mentőknek és szakmai hátteret biztosító kórháznak: otthon szülésnél segédkezik, hogy az intézmény fel tudjon készülni az esetleges komplikációkra.

Horváth Ágnes arról is beszélt: tervei szerint a kórházon kívüli szülést támogatná az egészségbiztosítás. Az anya az orvos munkadíjáról kiállított számla ellenében kaphatná meg a szülésért járó támogatást. A lap szerint jelenleg ellentmondásosak a szabályok, miközben elvileg bárki szülhet otthon, amit az orvosi szakma azért utasít el, mert nincs meg a komplikációk elhárításához szükséges háttér.