Szombat este visszakerült eredeti tulajdonosához az a milliókat érő mentőkutya, amely csütörtökön szökött ki egy budapesti kertből. Az állatot jó körülmények között tartották azok a lányok, akikkel szökése után utoljára látták.

Megkerült az a francia pásztor mentőkutya, amely csütörtökön veszett el Budapesten a XVII. kerületben - közölte az MTI-vel Balázs László, a Pannon Mentőkutyás Alapítvány pest megyei kutatómentő-szolgálatának elnöke. Az állat speciális kiképzésének köszönhetően több millió forintot ér.

A Morris névre hallgató négyéves, sötét színű kutya kiszökött egy Jászberényi úthoz közeli kertből, és követte gazdája nyomát a buszmegállóig. Mivel gazdája buszra szállt, az állat elvesztette nyomát. Később a kutyát egy közeli benzinkútnál látták, ahol három lány betette egy fehér autóba.
   
Balázs László elmondta: az egyik lány szombat késő este telefonon kereste meg azzal, hogy nála van a kutya. A lány azért nem jelentkezett korábban, mert dolgozott, és nem hallotta a kutyával kapcsolatos felhívást. Az állat, amelyet addig is jó körülmények között tartottak, a késő esti órákban visszakerült eredeti gazdájához.