Nyugdíjakról és közlekedési bírságról vitázik a parlament

Vágólapra másolva!
A nyugdíjtörvény és a közlekedésről szóló törvény módosításáról vitázik kedden a az Országgyűlés, de a képviselők tárgyalnak több, európai uniós gazdasági jellegű jogszabály átvételéről is.
Vágólapra másolva!

A nyugellátásról szóló törvény-javaslat szerint az a férfiak előrehozott nyugdíjának korhatára 60 év lesz, míg a jelenlegi jogyszabály szerint ez 2009 és 2013 között 59 év lett volna. A tervezet értemében továbbra is létezni fog az eredetileg 2009-ben megszűnésre ítélt résznyugdíj, amit a 15-19 év szolgálati idővel rendelkezők jogosultak.

A parlament elé kerül az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat is, amely a szabálytalankodók elleni hatékonyabb fellépés érdekében bevezetné a magyar jogba az objektív felelősség elvét: e szerint jövő januártól az autó tulajdonosa vagy üzembentartójának felelős lesz a szabálysértések miatt, még akkor is, ha más vezette a kocsit. A bírságot ez alapján csak a jövő május 1-je után szabnának ki, addig csak figyelmeztetik a tulajdonosokat.

A parlamanet kedden megkezdi három gazdassági jellegű, az uniós jogból következő törvényjavaslat általános vitáját is: az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról, egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról és a tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesüléséről.