Vádat emeltek a futárral vitázó Vadász ellen

Vágólapra másolva!
Lőfegyverrel való visszaélés miatt vádat emelt az ügyészség Vadász János volt szocialista politikust ellen. Az ex-képviselő állítólag fegyvert rántott júliusban egy bringásra.
Vágólapra másolva!

A Pesti Központi Kerületi Bírósághoz hétfőn érkezett meg a vádirat Vadász János és társa büntetőügyében - közölte a bíróság sajtótitkársága, amelyet az MTI több napilapban megjelent cikk nyomán keresett meg.

A Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség Vadász Jánost lőfegyverrel visszaélés bűntettével, társát pedig rongálás bűntettével vádolja.

Július végén az Andrássy úton, a Kodály köröndnél, egy kerékpáros és az autóval közlekedő Vadász János konfliktusba keveredett. A biciklista szerint az autó leszorította őt az útról, ezért a kocsira ütött, és szidalmazni kezdte a számára ismeretlen sofőrt, aki válaszként fegyvert rántva, megfenyegette.

Vadász János korábban az MSZP parlamenti képviselője volt.