Továbbra is kap költségtérítést a kómában fekvő Toller

Vágólapra másolva!
Annak ellenére kapott szeptemberben képviselői tiszteletdíjat és a költségtérítést Toller László MSZP-s képviselő, hogy tavaly júniusi balesete óta komában fekszik. Az MSZP szerint a frakció Toller helyett nem mondhat le a fizetéséről, azt csak a politikus teheti meg.
Vágólapra másolva!

Toller László szocialista képviselő szeptemberben annak ellenére kapott tiszteletdíjat és költségtérítést, hogy tavaly júniusi balesete óta kómában van, vagyis nem tudja ellátni a munkáját. Ez derül ki az Országgyűlés honlapján nyilvánosságra hozott adatokból, amelyre elsőként a Magyar Nemzet hívta fel a figyelmet.

A parlament internetes oldalán csütörtöktől megtekinthető minden parlamenti képviselő fizetése, vagyis az, hogy költségtérítéssel, szállásköltséggel és alapbérrel együtt mennyit utalt a számlájukra az Országgyűlés. Toller László adatlapján az szerepel, hogy szeptemberben 419 520 forint volt a bruttó tiszteletdíja, amihez kapott még 287 040 forint költségtérítést. Különösen az utóbbi érdekes, hiszen költségtérítés utazási költségeket jelent, amit a főváros és a választókerület közötti távolság alapján kapják a képviselők.

Nyakó István, az MSZP frakció szóvivője az [origo]-nak azt mondta: minden képviselőnek ját tiszteletdíj, költségtérítés, valamint szállásköltség. Ezekről a képviselő helyett nem mondhat le a frakció, azt csak a politikus teheti meg - tette hozzá Nyakó. Toller László 2006. június 19-én, a 61-es úton, Tamási és Dombóvár között szenvedett balesetet, gépkocsiját olyan autó szorította le az útról, amelyik egyszerre két teherautót előzött. Később kiderült, hogy se a sofőr - aki belehalt sérüléseibe -, sem Toller nem használta a biztonsági övet.

A Fidesz még szeptemberben kérte, hogy kezdeményezzenek tárgyalásokat Toller László képviselői helyéről. A politikus a képviselőségét akkor vesztené el, és az OVB akkor írhatna ki időközi választást, ha cselekvőképtelenné nyilvánítanák. Toller rokonai viszont bíznak a felépülésében, ezért nem kezdeményezik ezt. Az ügyészség azonban szintén kezdeményezhetné a cselekvőképtelenné nyilvánítást. A procedúra megindítására bárki ösztönözheti az ügyészséget, pártok és magánszemélyek is.