Vágólapra másolva!
Megszűnik több tucat buszjárat jövőre a BKV tervei szerint. A "korszerűsítési elvek" című elképzelésre már csak a Fővárosi Közgyűlésnek kell áldását adnia. Ahol villamos és busz isjár, a buszt kivonják majd a forgalomból, ez a BKV egyik új elve - írja a Népszabadság. A tömegközlekedéssel foglalkozó civil szervezet, a VEKE tiltakozik a járatmegszüntetések ellen.
Vágólapra másolva!

Megszűnnek, lerövidülnek, ritkulnak a BKV-vonalak és járatok tucatjai a BKV tervei szerint. A társaság leginkább a párhuzamos tömegközlekedést akarja megszűntatni, vagyis azt, hogy ugyanzon az útvonalon egyszerre több busz vagy villamos is járjon - írja a Népszabadság.

A változások többek között a következő vonalakat érintik: 9-es, 17-es, 18-as, 18A, 38A, 22-es, 22Gy, 61E, 297-es, 104-es, 66-os, 66Gy, 6-os, 60-as, 86-os, 106-os, 14-es, 114-es, 130-as, 32-es és 93-as járatok. A napilap számításai szerint összesen hetven csuklós és szóló járművet vonnának ki a forgalomból. Ettől százmilliós megtakarítást vár a BKV, amely arra hivatkozik: mindenütt a vonalak kihasználtságát veszi alapul.

"A budapesti tömegközlekedés fölött minden eddiginél sötétebb felhők gyülekeznek" - reagált a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) az átalakításokról szóló hírekre. A civil szervezet közleménye szerint teljesen megalapozatlan és elképesztő, hogy kilátásba helyezik a ma is zsúfolt, több tízezer ember által használt busz- és villamosjáratok megszüntetését és ritkítását. A tervek megvalósulása szerintük a budapesti tömegközlekedés "végletes leépülését" okozná, de akár a fővárosi közlekedés összeomlását is.

Forrás: MTI

A VEKE szerint "szakmaiatlan az az érvelés, amely a párhuzamosságok felszámolására fogja a javasolt járatátszervezéseket. A 90-es évek közepe óta Budapesten teljesen azonos funkciójú és azonos útvonalon közlekedő villamos- és buszjárat egyáltalán nincsen. Több városrészben előfordul, hogy néhány megállóra fonódnak különböző busz- és villamosjáratok, ez azonban egy jól működő és használható tömegközlekedési rendszernek, a valódi közlekedési hálózatnak az előnye, nem felszámolandó hátránya".