Lecserélik a Kóka-villa fővállalkozóját is

2007.11.16. 7:07

Az alvállalkozó után a Kóka János villájának kivitelezését végző fővállalkozóval is szerződést bontottak, miután feketemunkásokat találtak hétvégén az építkezésen - írja a Népszabadság. A politikus korábban az alvállalkozót tette felelőssé az illegálisan dolgozó építőmunkásokért, de most minden megállapodást fölmondtak. Kóka a lapnak azzal vágott vissza: nem igazoltathat egyenként, naponta mindenkit.

Minden szerződést fölmondtak Kóka János Normafa utcai házát építő vállalkozókkal: az elküldött alvállalkozó után a fővállalkozónak is mennie kellett, miután szombaton feketemunkásokat füleltek le az építkezésen - írja a Népszabadság. A lap szembesítette a minisztert korábbi állításával - miszerint, ha van ma Magyarországon törvényes, szabályos építkezés, akkor az övé az -, mire a politikus azt mondta: "A jogszabályoknak minden tekintetben megfelelő szerződést kötöttünk. Egyenként, naponta igazoltassam a munkásokat?"

Kóka János korábban azzal magyarázta, hogy a hétvégén munkaügyi ellenőrök szabálytalanul alkalmazott munkásokat találtak az építkezésen: a fővállalkozó alvállalkozója nem tartotta be a szerződést, amit azonnal fel is bontott vele a kiviteleztető cég. A gazdaság kifehérítését céul kitűző miniszter a politikai felelősségét firtató kérdésre a lapnak azzal reagált: "Ha a bolti eladóról kiderül, hogy priusza van, azért a vásárló volna felelős?"

A Fidesz vizsgálatot követel a villaépítési ügyében, Deutsch-Für Tamás szerint álszent, hogy akkor találtak feketemunkásokat a gazdasági miniszter házának építkezésén, amikor a kormány az illegális foglalkoztatás ellen kampányol. A képviselő szerint Kóka - élve az áfa-visszaigénylés lehetőségével - nem magánemberként, hanem cégén keresztül végezteti a munkálatokat, és vagyonnyilatkozatában nem szerepel az ingatlan. A gazdasági miniszter viszont azt állítja, amint a villa elkészült, megvásárolja, és adózni fog utána, valamint a vagyonnyilatkozatában is feltünteti a nevére került ingatlant.

KAPCSOLÓDÓ CIKK