Két évig kötné a népszavazás a parlamentet

2007.11.18. 15:20

Módosítaná a kormány az országgyűlési választással, valamint a népszavazással kapcsolatos szabályokat. A módosítás értelmében az ügydöntő népszavazás eredménye két évig lenne kötelező az Országgyűlésre. A parlamenti választásoknál pedig a második fordulóban igazolással sehol nem szavazhatna a választópolgár, ha a saját választókerületében az első fordulóban eredményes volt a voksolás.

A kormány elfogadta azt a módosító javaslatot, amely az országgyűlési választással, valamint a népszavazással kapcsolatos szabályokon változtatna - jelentette be vasárnap Daróczi Dávid kormányszóvivő.

A kormányszóvivő szerint a módosítás része, hogy egyértelművé váljon, mennyi ideig kötelező az Országgyűlésre nézve egy eredményes ügydöntő népszavazás. A javaslat szerint a választópolgárok döntése két évig köti majd a törvényhozást. Ez azt jelenti, hogy az Országgyűlés két éven belül nem hozhat a népszavazás eredményével ellentétes döntést.

A kormányszóvivő emlékeztetett, hogy a jelenleg van egy kiskapu, ami lehetővé teszi a trükközést a parlamenti választásoknál. Aki igazolást kér, az a választások második fordulójában akkor is szavazhat, ha az első fordulóban egy másik választókerületben voksolt, és ott megválasztották a parlamenti képviselőt.

A mostani módosítás lényege, hogy az országgyűlési választások második fordulójában a választópolgár már nem szavazhat, ha abban a választókerületben, ahol az első fordulóban szavazott, a választás érvényes és eredményes volt, azaz megválasztották az egyéni képviselőt. A kormányszóvivő szerint a szavazatszámláló bizottságok feladata lesz, hogy ellenőrizzék, a választópolgár nem voksolt-e az első fordulóban egy ilyen választókerületben.

A bejelentett, szerdán elfogadott módosító javaslatok érintik az alkotmányt, a választási eljárási és a népszavazási törvényt, amelyek kétharmados támogatást igényelnek. Daróczi hozzátette: idén májusban ötpárti egyeztetés kezdődött a széleskörű politikai konszenzus megteremtése érdekében.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője közleményében azt írta: a pártnak régóta készen áll az olcsóbb és több demokráciát célzó javaslatcsomagja, amely kevésbé költségessé és kizárva a manipuláció lehetőségét is.

KAPCSOLÓDÓ CIKK