A külvárosban megérezték a BKV-sztrájkot

Vágólapra másolva!
A belvárosban nem okozott komolyabbb fennakadást a BKV buszsofőreinek kétórás figyelmeztető sztrájkja, a külső kerületekben azonban érzékelhető volt a munkabeszüntetés. A sofőrök a tervezett járatritkítások, leépítések és a munkakörülmények állítólagos romlása ellen tiltakoznak.
Vágólapra másolva!

A Gellért térhez közeli buszmegállóban egyedül egy - ránézésre metálrajongó - fiatalember álldogált reggel háromnegyed hatkor. Az [origo] munkatársának azt mondta, nem is hallott arról, hogy a BKV buszsofőreinek egy része sztrájkol kedd hajnalban. A munkabeszüntetés valóban nem volt szembetűnő ezen a környéken, a sokak által használt 7-es gyorsjárat például közlekedett.

A BKV két autóbuszos szakszervezete kedd reggel négy órától hat óráig sztrájkolt. A Cinkotai Autóbusz Üzem és a Fürst Autóbusz Szakszervezet dolgozói a közlekedési vállalatnál történő leépítések, a tervezett járatritkítások ellen tiltakoznak, valamint azért, mert szerintük romlanak a munkakörülményeik. Nemes Gábor, a Cinkota Autóbusz Üzem szakszervezetének elnöke közölte: reggel 6 órakor a munkabeszüntetés befejeződött, a dolgozók felvették a munkát. Nemes szerint Budapest közlekedése a késő délelőtti órákban állhat helyre teljesen. A BKV ezt 9-10 órára jósolta.

Rákoskeresztúron volt a legnagyobb zavar

A sztrájk a legnagyobb fennakadást Rákoskeresztúron okozta, ahol a körülbelül 30-40 százalékos teljesítménnyel üzemelő 61-es autóbuszon kívül a többi vonalon csak egy-egy busz járt. A BKV közlése szerint Dél-Budát az alvállalkozókkal többnyire sikerült kiszolgálni; a gyors 7-esen a buszok 95 százalékát, a 7-esen és a 173-ason a járművek körülbelül 30 százalékát adták ki forgalomba. A BKV szerint a többi vonalon alig járt autóbusz.

Az MTI tudósítója szerint Budapest belvárosában kevésbé, a külső kerületekben azonban érzékelhető volt a sztrájk. A XI. kerületi Etele téri buszállomásról a gyors 7-es járatok viszonylag sűrűn elindulnak, a 7-es buszok azonban nem, a Bornemissza téri forgalmi irodában nem tartózkodott dolgozó. Ugyanezt látta a tudósító a 7-es buszcsalád Bosnyák téri végállomásán. Sok az utas, azonban kevés a busz az Örs vezér téri állomáson.

A villamosközlekedésben nem volt tapasztalható fennakadás. A metrók, a trolik és a HÉV szerelvényei üzemkezdettől menetrend szerint közlekednek, a BKV szükség szerint sűríti metró- és HÉV-járatait, illetve ha kell, a HÉV szerelvényei nagyobb befogadóképességgel közlekednek.

Forrás: MTI
Várakozó buszok az egyik végállomáson

Az MTI tudósítója szerint a BKV megállóiban nem torlódtak fel az utasok, és nem volt nagyobb a szokásosnál az autóforgalom sem. Szántó Ferenc, a BKV fődiszpécsere az MTI-nek elmondta: nem közlekednek a 15-ös és a 16-os autóbuszok, a 32-es járat forgalmát párhuzamos közlekedéssel oldja meg a BKV. A fődiszpécser elmondása szerint rendben közlekednek a 173-as buszok, a 7-es járatok pedig bár ritkábban, szintén elindultak.

A BKV megszegett ígéretről beszél

Nemes Gábor az MTI-vel közölte: az általuk képviselt dolgozóknak mintegy 80-90 százaléka nem vette fel a munkát a két szakszervezet reggel 4 és 6 óra közötti figyelmeztető sztrájkja során. A BKV sajtóosztályának azt közölte, az előzetes becslések szerint a cinkotai buszgarázs dolgozóinak 85-90 százaléka és a kelenföldi garázs dolgozóinak 60-65 százaléka vett részt a kétórás figyelmeztető sztrájkban.

A BKV úgy véli, hogy a szakszervezetek megszegték az ígéretüket, mert az éjszakai járatok csaknam fele félreállt a sztrájk megkezdésekor. Regőczi Miklós, a BKV kommunikációs és értékesítési vezérigazgató-helyettese az MTI-nek azt mondta, korábban azt az ígéretet kapták, hogy az éjszakai járatok végigviszik a műszakjukat. Az egyik szakszervezet vezetője ezt visszautasította, szerinte a vonalak átszervezésekor történhetett probléma.

A BKV menedzsmentje korábban közölte: megalapozatlannak tartják a sztrájkot, ezért azt a bíróságon megtámadták. Amennyiben a bíróság a sztrájkot jogszerűtlennek ítéli, a felelősség elsősorban a munkabeszüntetést meghirdető két szakszervezet vezetőit terheli - közölték hétfőn a vállalat vezetői.