Kevesebb pénzt kapnak a mentősök

Vágólapra másolva!
Az Egészségügyi Minisztérium a betegszállítási feladatok csökkenésével magyarázza az ideinél alacsonyabb költségvetési támogatást. A tervek szerint az idei 24 milliárd forint helyett, jövőre 22,9 milliárd forintból kellene gazdálkodnia a mentőszolgálatnak.
Vágólapra másolva!

Göndöcs Zsigmond főigazgató szerint a meghatározott költségvetési előirányzat betartásához súlyos takarékossági intézkedésekre lesz szükség. Azt azonban már nem akarta részletezni, hogy pontosan milyen intézkedésekre gondol, de annyit elmondott, hogy többek között létszámcsökkentésről lehet szó.

Toma Lajos, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének vezetője úgy látja, ha a jelenlegi tervezeten nem sikerül változtatni, akkor elkerülhetetlen lesz a létszámcsökkentés. Persze nem feltétlenül egyszeri, nagyarányú elbocsátásra kell gondolni, hiszen van a létszámcsökkentésnek egy kevésbé látványos, kevésbé konfrontatív formája is, mégpedig az, ha a megüresedő álláshelyeket nem töltik be - hívta fel a figyelmet az érdekképviseleti vezető.