Csak homlokzat marad a Király utca 40.-ből

Vágólapra másolva!
Úgy bontják le a Király utca 40. szám alatti épületet, hogy meghagyják a homlokzatát - erről döntött csütörtök esti ülésén a VI. kerületi önkormányzat. A Hild József által tervezett épület lebontása ellen évek óta tiltakozó civil szervezetek a döntéssel nem értenek egyet, de jobbnak tarják, mint az egész tömb elbontását.
Vágólapra másolva!

A VI. kerületi képviselő-testület csütörtök esti ülésén megszavazta a Király utca 40. szám alatti épület adásvételi szerződését. Verók István, a kerület polgármestere azt mondta: a döntés értelmében az eredetileg Hild József által tervezett épületet úgy bontják le, hogy a homlokzat megmarad. A döntésben szerepe volt annak is, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) így járult hozzá a bontáshoz.

A Király utca 40. lebontása ellen civil szervezetek 2005 óta tiltakoztak. Ennek oka, hogy az építésügyi hatóságként eljáró VII. kerület a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal hozzájárulása nélkül adta ki korábban a bontási engedélyt. A tiltakozáshoz csatlakozott Bozóki András akkori kulturális miniszter és Demszky Gábor főpolgármester is. A bontást végül a Budapesti Törvényességi Felügyeleti Ügyészség 2006 februárjában leállíttatta.

Az épület lebontása ellen tiltakozó Óvás Egyesületben megoszlottak a vélemények arról, hogy helyes-e a homlokzat megtartása mellett elbontani az épület többi részét. Jávor István, a civil szervezet elnöke az MTI-nek azt mondta: a homlokzat megtartása mellett végrehajtott bontással - az úgynevezett fászádizmussal - nem értenek egyet, ebben az esetben azonban még mindig jobbnak tartják, mint az egész épület eltüntetését.

A képviselő-testület csütörtöki ülése előtt civil szervezetek - többek közt a Kárpát Kommandó Bohóchadsereg, az Óvás Egyesület és a Levegő Munkacsoport - ismét tiltakoztak a Király utca 40. eladásán túl a Hunyadi téri és a Nagymező utcai mélygarázs építése ellen.