Útonálló fiatalokat fogott el a rendőrség

Vágólapra másolva!
Csoportos rablás miatt vettek őrizetbe három fiatalt Miskolcon. A rendőrség azzal gyanúsítja a fiúkat, hogy több gyereket is megtámadtak az utcán, és bántalmazták, majd kifosztották őket. A gyanúsítottakat egy szórakozóhelyen fogták el, verekedés közben.
Vágólapra másolva!

A miskolci rendőrök elfogták azt a három fiút, akik a gyanú szerint három alkalommal is útonállásszerűen raboltak ki náluk fiatalabbakat az utóbbi napokban. A rablások után a rendőrség pénteken 200 ezer forintos nyomravezetői díjat is kitűzött az elkövetők kézre kerítőinek, de mivel végül nem volt szükség a lakosság segítségére, ezt visszavonták.

Az őrizetbe vett három fős társaság még csütörtökön késő este rabolt ki egy 14 éves fiút, akinek az incidens során a karja is eltört - ismertette a részleteket a rendőrkapitányság. Nagy Sándor, a kapitányság szóvivője elmondta, hogy a nyomozás során a hatóságnak az útonálló társaság tagjait sikerült beazonosítani, de a bejelentett lakcímükön nem találták őket. A fiúkat végül egy szórakozóhelyen találták meg, ahol éppen összeverekedtek más fiatalokkal.

A 16, 17 és 19 éves fiúk kihallgatásuk során a bűncselekmény elkövetését beismerték, és két másik bűncselekményt is bevallottak: csütörtökön este, a fenti esetet megelőzően egy másik gyereket is kiraboltak, akitől mobiltelefonját és diákigazolványát vették el. Másnap kora délután egy újabb fiút támadtak meg, hátulról lefogták és veréssel fenyegették. A kiszemelt áldozatnak azonban sikerült a szorításból kiszabadulnia és elfutnia, így tőle nem tudtak elvenni semmit.

A rendőrkapitányság csoportos rablás miatt indított büntetőeljárást a fiatalok ellen, és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.