Jogerősen is nyert Orbán az igazságügyi tárca ellen

Vágólapra másolva!
Másodfokon is Orbán Viktornak adott igazat a bíróság abban a perben, amelyet az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium indított ellene. A tárca azt kifogásolta, hogy Orbán szerint a rendőrség nyilvánvalóan politikai utasításra és nyomásra hajtott végre brutális akciókat tavaly október 23-án. A jogerős bírósági ítélet is kimondta azonban, hogy ez a szabad véleménynyilvánítás határain belül maradt.
Vágólapra másolva!

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium azért indított pert Orbán Viktor Fidesz-elnök ellen, mert az ellenzéki politikus egy tévéinterjúban azt mondta, a rendőrség nyilvánvalóan politikai utasításra és nyomásra hajtott végre brutális akciókat 2006. október 23-án. Elsőfokon a bíróság Orbánnak adott igazat, és az ítéletet helybenhagyták másodfokon is.

A bíróság szerdán kimondta, hogy Orbán Viktor a kifogásolt kijelentésekben véleményt mondott, amely nem ment túl a törvényes határokon. Az ítélet kihirdetését szerdán némiképp elodázta, hogy a teremben tartózkodó tévéstábok több tagja vitába keveredett a bírónővel, aki annak ellenére nem engedte, hogy a tárgyaláson kép- és hangfelvétel készüljön, hogy a felek jogi képviselői ehhez hozzájárultak.

Az ítélet kihirdetését követően Schiffer András, aki a Társaság a Szabadságjogokért megbízásából képviselte az alperest, újságíróknak arról beszélt, egyfelől örül, hogy számukra kedvező ítélet született, másrészt úgy véli: tarthatatlan helyzethez vezet, ha a polgári törvénykönyv továbbra is ugyanúgy szabályozza a közhatalmi szervek bírálhatóságát, mint másokét. Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón annyit közölt: az ítéletet tudomásul veszi.

Schiffer korábban az [origo]-nak elmondta, hogy a Fidesz kérte fel őket Orbán védelmére, és ők azért vállalták el, mert szeretnék elérni, hogy a közhatalmi szervek ne perelhessenek jó hírnevük védelmében. Az ilyen perek ugyanis, a TASZ szerint jelentősen korlátozhatják a politikai viták szabadságát.

A TASZ korábban már védte a Munkáspárt elnökét, Thürmer Gyulát, valamint a magát hungaristanák valló Bácsfi Dianát is - mondta Shciffer, aki nem foglalkozik azzal, hogy Orbán Viktor jogi képviselete miatt a TASZ-t esetleg összemoshatják a Fidesszel. A TASZ pártoktól független jogvédő szervezet, amit az is bizonyít, hogy tevékenységére még soha nem fogadott el egyik kormánytól sem közpénzt - tette hozzá Schiffer.