Felfüggesztett börtönt kapott a volt megyei alelnök

Vágólapra másolva!
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott Virág László, Hajdú-Bihar megye volt közgyűlési alelnöke hűtlen kezelés miatt. Az alelnök 89 milliót fizetett egy kivitelező cég mindössze 52 millió forint értékben elvégzett munkájáért.
Vágólapra másolva!

Jóváhagyta a Debreceni Ítélőtábla Virág Lászlónak, a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat volt alelnökének büntetését, akire első fokon - két évre felfüggesztve - egy év hat hónap börtönbüntetést szabott ki a bíróság különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt.

Virág László 2002 júliusában a debreceni Kenézy Kórház gyermekpszichiátriai és autista gyermekgondozó épületének felújításával, valamint a felnőtt pszichiátriai rész és nappali kórház kialakításával megbízott cégnek úgy fizetett ki közel 89 millió forintot, hogy tudta, az elvégzett munkák értéke mindössze 52 millió forint. A kivitelező cég két munkatársa - akik az ügy másod- és harmadrendű vádlottjai - szintén tisztában volt azzal, hogy a kifizetés nem felel meg az elvégzett munkának.

A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Virág László, aki jelenleg az Airport-Debrecen Kft. ügyvezető igazgatója, csütörtökön benyújtotta lemondását.