A Legfelsőbb Bíróság elvetette azt a kérelmet, amelyben az OVB szerda esti döntését támadta meg egy ügyvéd. Az OVB szerdán állapította meg, hogy a Fidesz mindhárom népszavazási kezdeményezésében összegyűlt a megfelelő számú aláírás. Az ügyvéd azzal támadta meg a döntést, hogy nem tartja elégségesnek az aláírás-ellenőrzés során alkalmazott statisztikai és matematikai módszereket.

A Legfelsőbb Bíróság (LB) helybenhagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdai, a Fidesz és a KDNP népszavazási aláírásait hitelesítő döntéseit. Az OVB döntését egy ügyvéd támadta meg azzal, hogy  nem tartja elégségesnek az aláírás-ellenőrzés során alkalmazott statisztikai és matematikai módszereket.

Az aláírásokat ugyanis úgy ellenőrzik, hogy a leadott ívekből öt százalékos matematikai mintát vesznek. Az ellenőrzést a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala végezte, amelyet az OVB október 24-én bízott meg ezzel.

Az ügyvéd szerint egy kereskedelmi rádióban elhangzott műsor után támadt benne a kétely, ahol arról volt szó, hogy egyesek többször (huszonötször) is aláírták a népszavazást támogató íveket.

Az LB jogerős végzése szerint azonban a mindhárom népszavazási kezdeményezést megtámadó felülvizsgálati kérelem nem volt megalapozott. A bíróság megállapította, hogy mindhárom kérdés esetében a szükségesnél 50 ezerrel több érvényes aláírás érkezett, és a kérelmező által említett alacsony számú aláírás nem indokolja a matematikai statisztikai módszer mellőzését.

Az ügyvéd formai kifogást is támasztott; miszerint az OVB nem bírálta el ebben az ügyben december 4-én benyújtott beadványát. Az LB erre azt közölte: e kifogást érdemben éppen azért nem bírálhatta el, mivel azzal kapcsolatban "bírósági felülvizsgálatra alkalmas OVB-határozat nem érkezett".

Az OVB szerda este állapította meg, hogy a Fidesz mindhárom népszavazási kezdeményezésében összegyűlt a megfelelő számú aláírás, így várhatóan a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében kiírható a referendum. Az OVI jelentése szerint a vizitdíj kérdésében legkevesebb 254 425, a tandíj kérdésében legalább 254 759, míg a kórházi napidíj esetében minimum 252 852 hiteles aláírás gyűlt össze. (A referendum kiírásához legalább 200 ezer hiteles aláírásra van szükség a törvény szerint; a Fidesz által leadott aláírások száma pedig kérdésenként megközelítette a 330 ezret.)