Képviselők nevével visszaélve kérdezősködnek a szavazásról

Vágólapra másolva!
Több szocialista országgyűlési képviselő választókörzetében is telefonon hívják fel magukat közvélemény-kutatónak nevező cégek az ott élőket, és arról érdeklődnek, hogyan szavazzon a képviselő az egészségbiztosítási törvényről az Országgyűlésben. Az MSZP nem bízott meg senkit ilyen kutatás készítésével.
Vágólapra másolva!

Szanyi Tibor, aki Budapest 19., angyalföldi választókerületének MSZP-s képviselője elmondta: arról van tudomása, hogy négy-öt MSZP-s képviselő választókerületében vagy konkrétan nevüket említve hívja egy automata az embereket, és arról érdeklődik, a megkérdezett egyetért-e azzal, hogy a képviselő megszavazza a parlamentben az egészségbiztosítási törvényt. A választ gombnyomással lehet megadni.

A szocialista képviselő hozzátette: nem tudja, milyen, magát közvélemény-kutatónak nevező cég hívja az embereket. Szanyi Tibor szerint ezzel talán az lehet a hívó célja, hogy a hétfői zárószavazás előtt szembesítse a képviselőt, hogyan gondolkodnak az emberek a törvényről.

Hasonló esetről számolt be Nagy László. A szocialista képviselő a Békés megyei területi listáról jutott az Országgyűlésbe, így nincs egyéni választókörzete. Mint mondta, ennek ellenére a megye több településén az ő nevét említve kérdezik az embereket az egészségbiztosítási törvény megszavazásáról.

"A lakosságot este 8 és 10 óra között hívja egy automata, és a feleletválasztós kérdések között az az egyik, hogy a név szerint említett képviselő a hívott szerint hogyan szavazzon a törvényről" - mondta Nagy László. Hozzátette, ő maga nem hallott ilyen telefonhívást, így nem is tudja, milyen cég végez ilyen formán közvélemény-kutatást. "Nyilvánvaló pressziógyakorlás" - foglalta össze véleményét a szocialista képviselő a telefonhívásokról.

Az MTI úgy tudja, Szanyi Tiboron és Nagy Lászlón kívül Havas Szófia és Keleti György nevét említve kérdeznek embereket az egészségbiztosítási törvény megszavazásáról.

Az MSZP elnöksége a nap folyamán közleményt adott ki, amelyben azt írják: "a napokban az egészségügyi reformot és az MSZP országgyűlési képviselőit személyesen támadó arctalan, gyáva propagandakampányt indítottak ismeretlenek".