Lezárták az Erzsébet híd járdáit

2007.12.17. 7:34

Rendőrök zárták le hétfő reggel az Erzsébet híd járdáit egy nem engedélyezett tüntetés miatt. Kéttucatnyi rendőr vigyáz arra, hogy ne tüntethessen senki a tiltás ellenére.

Kordonokkal zárta le az Erzsébet híd járdáit a rendőrség, miután elterjedt, hogy hétfő reggel hét és kilenc óra között hídfoglalás készül.

Az [origo] helyszínen tartózkodó tudósítója szerint összesen körülbelül kéttucatnyi rendőr vigyáz a hídra, a pesti oldalon néhány járőrkocsi is látható. A budai oldalon, a híd alatt két vontató is készenlétben áll. Az autóforgalomban nincs fennakadás.

A kordonokon kívül a két hídfőnél összesen körülbelül tucatnyi embert jelent meg, akik nem a sajtó képviselői, és nem rendőrök, egyikük árpádsávos mellényt viselt. A pesti oldalon megjelent Gonda László, a korábbi Kosuth téri tüntetések egyik vezetője is. Reggel nyolc óra után azonban elhagyták a helyszínt, csak a rendőrök és néhány újságíró maradt.

Tafferner Éva, a BRFK szóvivője szerint azért zárták le a járdákat, mert két magánszemély demonstrációt jelentett be hétfő reggelre a hídra, de ezt nem engedélyezte a rendőrség. A járőrök arra vigyáznak, hogy senki ne tüntessen a tiltás ellenére.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK