21,3 millió dollárért, vagyis körülbelül 3,7 milliárd forintnak megfelelő összegért talált gazdára december 19-én a Sotheby's New York-i árverésén a Magna Charta egy 710 éves ritka példánya. Az eredetileg 1215-ben, Földnélküli János angol király által kibocsátott dokumentum 1297-ből származó, I. Edward király viaszpecsétjével ellátott megerősítetését David Rubenstein, a The Carlyle Group befektető csoport alapítója vásárolta meg.
Rubenstein az árverés után azt mondta, nem ületi befektetésnek tekinti a vásárlást, hanem azért licitált, hogy a rendkívül ritka irat (mindössze 17 példánya ismert) az Egyesült Államokban maradjon, azt továbbra is a washingtoni Nemzeti Levéltár állíthassa ki. A vevő szerint az amerikaiak számára is kiemelkedő jelentőségű a Magna Charta, mert az amerikai alkotmánynak és a függetlenségi nyilatkozatnak is az alapjául szolgált.
Vágyak és befektetés
"Sznobériából nem fizetnek ekkora összegeket" - mondja Virág Judit, akinek galériájában két nappal korábban, december 17-én született magyarországi árverési rekord: a felkínált festményeket összesen 1,3 milliárd forintért ütötték le a licit végén. Köztük kiemelkedő volt Munkácsy Mihály Az alvó nagypapa című alkotása, amelyért 180 millió forintot fizetett a vevő.
A galériatulajdonos szerint valaki vagy azért ad ki ennyi pénzt, mert nagyon vágyik egy-egy szép képre, műtárgyra, vagy pedig befektetésként tekinti a vásárlást. Vannak olyan gyűjtők és befektetési csoportok, akik úgy gondolkodnak a műkincsekről, mint egy részvényportfolióról, amelynek elemeit folyamatosan adják-veszik, a lehető legnagyobb haszon reményében. A műkincspiacon sokkal kisebb a kockázat, mint más befektetési formáknál, miközben kiemelkedő hasznot lehet elérni.
Magyarországon - Virág Judit tapasztalatai szerint - egyelőre keresleti piac van, vagyis többen és többet szeretnének vásárolni, mint mennyien eladnának. A piacot elsősorban külföldi befektetői csoportok és az intézményi befektetők húzzák. Számos bank és biztosítótársaság vásárol árveréseken műtárgyakat, ami azonban nem csak befektetés, de presztízskérdés is lehet: "Egy bank igazgatói irodájában ma már nem lóghat egy poszter" - mondja Virág.
A kereslet felhajtja az árakat, de Virág Judit azt mondja, szerinte nincs túlértékelve a magyar műkincspiac, hanem az elmúlt évek, évtizedek után csak most kezd helyére kerülni. Bár az árverések szervezőinek is az az érdekük, hogy minél magasabb legyen a leütési ár - hiszen ebből kapnak százalékot - a galériatulajdonos szerint ők nem tudják befolyásolni, mekkora legyen a végső ár. Lehet ugyan futtatni egy képet, jó helyre rakni a katalógusban, magasan megszabni a kikiáltási árat, de végső soron a piac hoz ítéletet a licit során.
Magyar sajátosság az arctalanság
Vannak persze olyan befektetők és gyűjtők, akik kifejezetten arra játszanak, hogy befolyásolják a piacot. Az egyik legismertebb sztárcsináló Charles Saatchi, a Saatchi & Saatchi reklámügynökség apítója, aki úgy karol fel egyes művészeket, hogy az árveréseken felhajtja az árakat, mire a többi gyűjtő követi, az alkotó képei pedig divatosak és drágák lesznek.
Azt azonban, hogy pontosan ki egy fesmény új tulajdonosa, Magyarországon a legritkább esetben tudja meg a nyilvánosság: "Egy kezemen meg tudom számolni azokat, akik arcukkal és nevükkel vállalják" - mondja Virág, aki szerint a vevők inkább megbízással vagy telefonon licitálnak. Csak azok a legnagyobb gyűjtők vállalják a nyilvánosságot, akiknek például már saját múzeumuk is van, mint például Kovács Gábor (a KoGArt tulajdonosa) vagy Antal Péter (akinek gyűjteményét a debreceni MODEM mutatja be).
A visszahúzódás Virág tapasztalatai szerint magyar sajátosság, pedig "az lenne a jó, ha egy vagyonos ember büszke lehetne arra, amit létrehozott".