Állami ingatlanokat kapnak az önkormányzatok

Vágólapra másolva!
38 önkormányzatnak adott át eddig állami tulajdonú ingatlanokat a kormány. Az összesen mintegy 10 milliárd forint értékű ingatlanokat az érintett települések helyi fejlesztésre használják majd, de akár pénzzé is tehetik a megkapott épületeket.
Vágólapra másolva!

Újabb száz állami ingatlan ingyenes átadásáról döntött idei utolsó ülésén a kormány, az összesítve körülbelül 9,7 milliárd forint értékű és 604 hektár területű ingatlanparkot a helyi önkormányzatoknak adják - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő szerdán.

Daróczi emondta: az ingatlanok átadása 38 településnek jelent segítséget a helyi és regionális fejlesztési célok megvalósításában. Az ingatlanok többségét gazdasági és területfejlesztési céllal igényelték a helyhatóságok, ezekkel várhatóan hatékonyabban tudják majd ellátni szociális, kulturális, foglalkoztatási és kommunális feladataikat - tette hozzá.

Az önkormányzatok előzetes tervei alapján egyebek mellett városházának, általános iskolának, sportpályának és civil szervezetek irodáinak adhatnak majd otthont az ingyenesen átadott ingatlanok, néhányat közút, köztér céljára hasznosítanak majd. A kormányszóvivő kiemelte: az önkormányzatoknak arra is van lehetőségük, hogy ezeket az ingatlanokat bérbe adják, illetve értékesítsék.

A most ingatlanokat kapó 38 önkormányzat közül tizennyolcat független polgármester vezet, tizenkettőt ellenzéki, nyolcat pedig kormánypárti. 1997 óta van lehetőség arra, hogy állami ingatlanok ingyenesen önkormányzati tulajdonba kerüljenek, az eltelt tíz esztendőben több mint 2300 ingatlant adtak át ilyen módon.