Pettkó beszélt a legtöbbet a parlamentben

Vágólapra másolva!
MDF-es a 2007-ben a parlamentben legtöbbször és leghosszabb ideig szónokló képviselő, sőt a frakcióvezetők közül is a demokrata fórumé volt a legbeszédesebb. Egy SZDSZ-es honatya viszont nemcsak 2007-ben nem szólalt fel az Országgyűlésben, de a jelenlegi parlamenti ciklus korábbi időszakában sem.
Vágólapra másolva!

Pettkó András (MDF) beszélt a legtöbbet, és ő szólalt fel a legtöbbször is idén az Országgyűlésben - derül ki a parlamenti adatokból. Az ellenzéki képviselő 237 alkalommal, összesen majdnem 13 órát beszélt. A felszólalások számát tekintve 173-mal őt követi Gőgös Zoltán (MSZP) agrár-államtitkár és 153-mal Csizmár Gábor (MSZP), a szociális és munkaügyi tárca államtitkára.

Ha a felszólalások összidejét nézzük, Pettkó András mögött Csizmár Gábor a második 12 óra 42 perccel, mindenki más ennél jóval kevesebbet beszélt a parlamentben idén. A harmadik legtöbbet beszélő nagyjából 10 órával Herényi Károly (MDF), utána Gőgös Zoltán (MSZP) és Ékes József (Fidesz) következik.

Gyurcsány Ferenc hatodik a sorban csaknem 8 óra 40 percnyi beszéddel. A miniszterelnöknek voltak viszont a leghosszabb felszólalásai: az őszi ülésszak kezdetén például majdnem egy órán keresztül beszélt - idén ez volt a leghosszabb parlamenti felszólalás. Ezen kívül volt egy 56 és egy 40 perces beszéde, és több mint tíz alkalommal szólalt fel nagyjából húsz percben.

Ezekből adódóan napirend előtt Gyurcsány Ferenc szólt a plénumhoz a legtöbbet, kicsit több mint 7 órát. Őt követi Gusztos Péter (SZDSZ), aki ennél 5 órával kevesebbet beszélt, viszont a legtöbbször, 27 alkalommal szólalt fel. Napirend előtt hasonló nagyságrendben Herényi Károly (MDF), Gőgös Zoltán (MSZP), Dávid Ibolya (MDF) és Arató Gergely (MSZP) beszélt.

A jellemzően ellenzéki műfajokban (kérdés, azonnali kérdés, interpelláció) Puskás Tivadar (KDNP) és Csáky András (MDF) volt a legaktívabb, elsősorban az egészségügyi minisztert faggatták.

A frakcióvezetők közül - hasonlóan a parlamenti ciklus első félévéhez - Herényi Károly (MDF) szólt a legtöbbet a képviselőtársaihoz. Eörsi Mátyás (SZDSZ) a második több mint 3 órával, Navracsics Tibor (Fidesz) nagyjából két órát, Lendvai Ildikó (MSZP) 1 óra 40 percet, Semjén Zsolt (KDNP) pedig kicsit kevesebb mint 1 órát beszélt a parlamentben idén.

Forrás: [origo]
Pettkó András munkában

A pártelnökök közül Gyurcsány Ferenc szocialista pártelnök-miniszterelnök és az év nagy részében a gazdasági miniszteri posztot betöltő SZDSZ-elnök, Kóka János beszélt a legtöbbet a Házban. Dávid Ibolya (MDF) és Semjén Zsolt (KDNP) hasonlóan volt aktív, mint az előző évben. Orbán Viktor (Fidesz) viszont jóval kevesebbet hallatta a hangját: az idén mindössze kétszer szólalt fel, és nagyjából 7 percet, míg 2006-os ciklus első fél évében két órát beszélt az Országgyűlésben.

Azok közül, akik csupán egyszer kértek szót, a legrövidebb felszólalás 20 másodperccel Lénárt László (MSZP) nevéhez fűződik, aki az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság álláspontját tolmácsolta az egyik ülésen.

Összesen 24 képviselő nem szólalt fel a Házban, többségük a kormánypártokhoz tartozik. Köztük van Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes, Katona Béla, az MSZP frakcióvezető-helyettese, továbbá Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője, aki ebben a parlamenti ciklusban még egyáltalán nem kért szót a parlamentben.

Szintén nem szólalt fel egyszer sem Kövér László (Fidesz) és Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere - derül ki az Országgyűlés internetes oldalán közzétett adatokból.