Vágólapra másolva!
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság a bagaméri cigány önkormányzat elnökének adott igazat, aki bepanaszolta a település polgármesterét. A roma képviselő emberi méltóságában érezte magát sértve a polgármester olyan kijelentéseitől, mint például: "ez így szokás a fehér emberek világában".
Vágólapra másolva!

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) is igazat adott annak a bagaméri roma képviselőnek, aki évek óta azt bizonygatja, hogy a község polgármestere megsértette emberi méltóságát. Rézműves József, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat (CKÖ) elnöke hosszú ideje rossz viszonyban volt Orvos Mihály polgármesterrel. A helyzet 2005-ben mérgesedett el el igazán. A polgármester két testületi ülés előtt olyan tájékoztatót adott ki a képviselőknek, amelyekben a CKÖ-elnök és az ő nézeteltéréséről is írt.

A tájékoztatóban többek között ez a szöveg szerepelt: "Joggal várná el az önkormányzat képviseloőtestülete a kisebbségi önkormányzat elismerését és köszönetét. (Ez így szokás a fehér emberek világában)." Rézműves a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda jogi segítségével személyiségi jogi pert indított, melyet meg is nyert. Az ítéletben a bíróság kimondta, hogy a polgármester kijelentéseivel emberi mivoltában, faji identitásában sértette meg a roma képviselőt. Mivel a tájékoztatók szövegei szóbeszéd tárgyává váltak a faluban, így alkalmasak voltak arra, hogy megszégyenítő, ellenséges környezetet alakítsanak ki Rézművessel szemben - mondta ki a bíróság.

Az EBH közelmúltban nyilvánosságra hozott, 2007 szeptemberi határozata lényegében megerősíti a bírósági ítéletben foglaltakat. A hatóság megtiltotta a polgármesternek a jogsértő magatartás folytatását.

Orvos Mihály viszont nem ismeri el, hogy hibázott volna. A fehér emberek világáról szóló mondata szerinte csak egy közmondás, melyet a nyomaték kedvéért szúrt be a tájékoztatóba, és az egész ügyet felfújták. "Ez a bolha egy elefánt lett" - magyarázta az [origo]-nak. Az eset - úgy érzi - nem volt semmilyen hatással polgármesteri pozíciójára, nem merült fel, hogy lemondana. Elmondta azt is, hogy az elmarasztaló bírósági ítélet után rengeteg más faluból hívták ügyvédek, polgármesterek, hogy biztosítsák szolidaritásukról. Rézművessel a pereskedés óta egyszerűen nem áll szóba, állítása szerint azért, hogy véletlenül se sértse meg újból.

A roma képviselő is megerősítette az [origo]-nak, hogy ők ketten már nem beszélnek egymással. Rézműves szerint ez kihat a munkájára is. "Nem tudom a romákat úgy képviselni, hogy nem áll velem szóba" - panaszolta. A polgármester ezzel szemben azt bizonygatja: a romák és nem romák közti együttműködés nem sérül, hiszen a kisebbségi önkormányzat más tagjaival hajlandó tárgyalni. "Nem vagyok ellenük, velük akarok rajtuk segíteni" - mondta. A 2600 lelkes településen a cigányság részarány a lakosságban több mint 30 százalék.