Telefonálnak a durranásoktól elfutott kutyákért

Vágólapra másolva!
Kutyák százai szaladtak el szilveszter éjszakáján a hangzavar elől. A Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi Telepén - az Illatos úton - percenként szól a telefon, gazdáik az elveszett ebeket keresik.
Vágólapra másolva!

A szilveszteri petárdázás és a tűzijátékok okozta hangzavar miatt több száz megijedt kutya szaladt és veszett el. Az Illatos úti telepen sok gazda keresi otthonról elveszett kutyáját.

"Nagyon sok a sérült az elkóborolt kutyák között. Sajnos egyáltalán nem jellemző, hogy chip (egyedi azonosító) lenne az ebekben, és ez nehezíti a keresést" - magyarázta Kozma Tamás, állatorvos a telep vezetője. Az elkóborolt kutyákról a - közismert nevén - Illatos úti gyepmesteri telepen lehet telefonon érdeklődni, a telep honlapján a bekerülő kutyák fényképét is érdemes megnézni - tette hozzá.

Sok elveszett kutyáról számolt be a Lelenc Kutyamentő Egyesület elnöke, Tenner Anna is. Szerinte főként a forgalmas csomópontoknál, az autópálya mellett és a lakótelepek szélén látni kóborló kutyákat. Az állatmentő szerint nem csak a mikrochip ritka, hanem a - a gazda címével és telefonszámával ellátott - nyakörv is.