Nem ment börtönbe Lendvai Ildikó volt kampányfőnöke

Vágólapra másolva!
Nem jelent meg a börtönben Csonka Gábor, Lendvai Ildikó MSZP-s politikus egykori kampányfőnöke, holott már büntetését kellene töltenie. A férfit azért ítélték el, mert ötmillió forint kenőpénzt fogadott el. A bíróság elrendelte Csonka elővezetését - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Nem kezdte meg a kijelölt időben - december 19-én - börtönbüntetése letöltését Csonka Gábor, aki egykor Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető kampányfőnöke volt. A bíróság emiatt elrendelte, hogy a férfit vezessék elő - írja a Magyar Nemzet.

Csonkát hivatali befolyással üzérkedés miatt ítélték el. Három év letöltendő börtönbüntetést kapott, mert ötmillió forint kenőpénzt vett át az MSZP Köztársaság téri székházában - írja a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a férfi háromszor kérte, hogy halasszák el büntetését, de a Fővárosi Bíróság harmadszorra már elutasította a kérelmet.

Csonka Gábor a halasztási kérelmekben egészségi állapotára hivatkozott - az orvosszakértő szerint olyan pszichés megbetegedésben szenved, ami közvetlenül veszélyezteti az életét.