Határidőn túl is szennyez a galvániszap Csepelen

Vágólapra másolva!
Még mindig van 500 tonna szennyező galvániszap az egyik csepeli telepen, hiába járt le az elszállítási határidő tavaly év végén. Kiderült ugyanis, hogy alábecsülték a mennyiséget. A Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főigazgatója szerint nem volt okuk megkérdőjelezni a korábbi szakértői véleményeket. Illés Zoltán, a Fidesz környezetvédelmi politikusa belső vizsgálatot követel a környezetvédelmi tárcánál az ügyben.
Vágólapra másolva!

Illés Zoltán, a Fidesz környezetvédelmi politikusa szerint még legalább 300 tonna galvániszap vár elszállításra a csepeli telephelyen, miközben az eredeti szerződés szerint december 31-re meg kellett volna tisztítania a területet a Terszol Kft.-nek. A Terszol becslései szerint ugyanakkor 400-500 tonna galvániszap van még a helyszínen. Illés az [origo]-nak azt mondta: reméli, hogy belső vizsgálat indul a környezetvédelmi tárcánál az ügyben.

A politikus szerint a cég vagy nem teljesítette határidőre a szerződésben foglaltakat, és ez esetben kötbért kellene fizetnie, vagy rosszul becsülték meg a galvániszap mennyiségét és rossz adatok alapján írták meg a szerződést. A szerződésben - két szakértői véleményre alapozva, melyek szerint 1200 tonna galvániszap van a telepen - 1100 tonna plusz 30 százalék galvániszap elszállítása szerepelt, ha azonban még valóban a telepen van 400-500 tonna, ahogy a Terszol becsülte, akkor körülbelül 2000 tonna veszélyes hulladékról van szó, amit 1200 tonnára becsültek korábban. "Ha ezt készakarva tették, hogy a cég több pénzt kérhessen, akkor az baj" - közölte Illés Zoltán.

Váradi József, a tendert kiíró és a Terszollal szerződést kötő Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság (VKKI) főigazgatója az [origo]-nak azt mondta: a szállítás csúszását az okozza, hogy a tényleges mérések szerint több anyag volt a helyszínen, mint amennyit az előzetes felmérések alapján vártak. "A galvániszap lerakott mennyiségét két olyan tanulmány tartalmazta korábban, amelyet a pályázatírók felhasználtak. Egymástól függetlenül mindkettőben 1200 tonna szerepelt. Nem volt ok arra, hogy megkérdőjelezzük a becsült mennyiséget" - közölte Váradi. Hozzátette: veszélyes hulladék szállításakor a telephelyen és a befogadónál is mérlegelni kell, és a csomagokon fel kell tüntetni a szállítmány pontos súlyát. Szerinte a becslés nehézségét mutatja az is, hogy Illés 300 tonnáról beszél, miközben szerintük lehet, hogy 500 tonnánál is több galvániszap van még a telepen. A főigazgató hozzátette, több műszaki ellenőr is megvizsgálta, hogy a mérlegelés pontos volt-e, és mindent rendben találtak.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=OOEa2f19PJ08qRwT

Mivel a galvániszap mennyisége meghaladta azt, amiről az eredeti közbeszerzési kiírás szólt, így új, közzététel nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást kell lefolytatniuk a vállalkozóval a többi elviteléről. Váradi azonban azt mondta, hogy a Terszol már nagyon szeretne levonulni a telephelyről, mivel az eredeti szerződésben foglaltakat teljesítette, a VKKI-nak pedig az az érdeke, hogy ezt a céget bízza meg újra, hogy mielőbb elszállíthassák a galvániszapot. Váradi reményei szerint sikerül megállapodniuk, és január végére megtisztítják a csepeli telepet. Ha nem egyeznek meg a céggel, akkor viszont új közbeszerzési eljárást kell kiírni.

Az [origo] megpróbálta elérni a Terszol illetékesét is, eddig sikertelenül. A környezetvédelmi tárcánál pedig annyit közöltek, hogy Fodor Gábor miniszter korábban vizsgálatot indított a közbeszerzési eljárással kapcsolatban, amely jelenleg is folyamatban van.

A galvániszapot több éven keresztül tárolták szakszerűtlenül, rozsdás tartályokban Csepelen. Az elszállítás költségeit a felszámolás alatt álló cég nem tudta rendezni, a galvániszap pedig idővel szivárogni kezdett, beszennyezve a talajvizet és a Dunát is. Elszállításáról végül a környezetvédelmi tárca döntött.