Elajándékozták a gyerekgyilkos kutyákat

Vágólapra másolva!
Nem akkkor halt meg a sokáig eltűntként keresett Takács Dominik, mint ahogy anyja állítja, és nem azok a kutyák marták halálra, amelyeket a család portáján találtak - írja a Népszabadság. A lap értesülései szerint a gyilkos harci kutyákat gyorsan elajándékozó szülőknek illegális kutyaviadalokhoz is közük lehetett. A két és fél éves kisfiú eltűnését tavaly augusztusban jelentette be anyja, de októberre kiderült, a gyereket kutyék marták halálra, szülei pedig titokban elföldelték.
Vágólapra másolva!

Feltehetően eltüntették azokat a harci kutyákat, amelyek megölték Takács Domonikot, akiről sokáig azt állították születi, hogy eltűnt - írja a Népszabadság. A két és fél éves kisfiú szüleit gondatlan emberöléssel gyanúsítja a BRFK, jóllehet korábban még kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás. Fridman Róbert, Dominik édesanyjának ügyvédje szerint az új minősítés ellen panasszal éltek az ügyészségen.

A Népszabadság szerint a nyomozók úgy vélik, a kisgyerek nem akkor halt meg, mint ahogy a szülők állítják, és nem is azok a kutyák okozták halálát, amelyeket megjelöltek. A lap szerint a halált okozó kutyákat a tragédia után eladták vagy elajándékozták a szülők, akiknek feltehetően illegális kutyaviadalokhoz is közük van.

Takács Dominik eltűnését tavaly augusztus elején jeléentette be édesanyja. A kisgyereket nagy erőkkel keresték rendőrök és tűzoltók százai és nyomkereső kutyák, de nem jutottak semmire. Később elfogták a gyerek rendőrség által keresett apját, aki azt állította, hogy Dominiket elrabolták. Az anya októberig kitartott, de akkor megtört és elárulta, hogy a gyereket kutyák marták halálra augusztus 2-án, és férjével együtt temették el nem messze otthonuktól.

A Népszabadság szerint azonban a rendőrség úgy véli, a gyerek két nappal korábban, július 30-án vesztette életét. A szomszédok aznap már nem látták. A tanúvallomások szerint ezzel egy időben a család pánikszerűen megszabadult az udvaron nevelt harci kutyáktól. Volt olyan állat, amelyet az ország másik végében talált meg és foglalt le a rendőrség.

Fridman Róbert csak annyit mondott ezzel kapcsolatbna a lapnak, hogy a rendőrség veszélyes ebekre vonatkozó tartási szabályok megsértésével is meggyanúsította védencét, az ügyészség azonban helyet adott a gyanúsítás ellen benyújtott panaszának. A rendőrság nyárra le akarja zárni a nyomozást - írja a Népszabadság.