Új polgármestert választott Beregsurány

Vágólapra másolva!
Herka István független jelölt nyerte nyerte az időközi polgármester-választást Beregsurányban. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen azért kellett új választást tartani, mert az előző polgármester szeptemberben lemondott.
Vágólapra másolva!

A független Herka István nyerte az időközi polgármester-választást Beregsurányban vasárnap, így a ciklus végéig ő lesz a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település új önkormányzati vezetője - közölte az előzetes eredményt Gál Szilvia, a község jegyzője az MTI-vel.

A jegyző tájékoztatása szerint az időközi választáson a 457 szavazásra jogosult beregsurányi lakos közül 350 adta le voksát, így a részvétel 76,58 százalékos volt. A leadott 350 szavazat közül 344 volt érvényes. Herka István 270 szavazatot kapott, míg a másik jelöltre, az ugyancsak függetlenként indult Király Györgynére 74-en voksoltak.

Az időközi polgármester-választást azért tartották, mert szeptemberben indoklás nélkül lemondott Beregsurány korábbi önkormányzati vezetője, Oláh Dezsőné, aki 1985-től állt a község élén.